Pesti Srácok

Hölgyeim és uraim, Putyin elnök úr! – Mutatta be Zelenszkijt Biden (Videó)

Meg kell hagyni, hogy az amerikai elnök a szokottnál azért jobb formában volt a NATO-csúcson. Nem történt olyan "baleset", mint a normandiai partraszállás emléknapján, kifejezetten érthetően kommunikált, a mondatai teljesen összeszedettek voltak. Még az is, amelyikben szeretettel köszöntötte Putyint Zelenszkij helyett. Apró baki, de reméljük azért a piros gomb megnyomása előtt valaki figyelmezteti, hogy ki az ellensége és ki a szövetségese.

Megnéztük: az idős emberek kihasználását illetve bántalmazását az Egyesült Államokban minimum 2500 dolláros pénzbírsággal büntetik, azonban a bántalmazás mértékétől függően, akár letöltendő börtönbüntetést is kiróhatnak az elkövetőre. Minthogy az Egyesült Államok jogállam, haladéktalanul követeljük, hogy a Helsinki Bizottság jelentse fel a Demokrata pártot, és tegyenek meg mindent Joe Biden védelmében.

Azt ugyanis már régen tudjuk, hogy amit az amerikai elnökkel csinálnak, az kimeríti a bántalmazás fogalmát, de eddig még legalább eljátszották a gondoskodó puerto ricó-i dadus szerepét, azonban most már nyíltan gúnyolódnak szerencsétlenen. A legutóbbi bakit ugyanis még a jenki ballibek is kinevetik, pedig az eddigiekhez képest igazán csak egy apróságról volt szó.

Amint a fenti videón látszik, szegény Joe bácsi még ki is javította magát, miután összekeverte Zelenszkijt Putyinnal. Ez azért az eddigiekhez képest igazán csak egy apróság. Erre mi történik? A ballib média Washingtontól Budapesti körbeneveti szegény öreget. Még a Telex is, ami korábban a valaha volt legfiatalosabb amerikai elnöknek nevezték Bident, arról cikkezik, hogy ideje lenne leváltani és új jelöltet keresni a közelgő választásokra.

PestiSracok facebook image

Mi nem értünk egyet! Ha valamikor, akkor most kell megmutatnia Bidennek, hogy igenis alkalmas az amerikai nép vezetésére. Igenis ő Trump legnagyobb kihívója, hiszen a demokraták szavazóbázisát, akik nagyrészt polgárháborús veteránokból (és áldozatokból) áll, ő tudja a leginkább megszólítani!

Forrás:Findlaw, WP, Telex, Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.