Pesti Srácok

Holland könnyek, magyar öröm – Elődöntőbe jutott a női vízilabda-válogatott!

Holland könnyek, magyar öröm – Elődöntőbe jutott a női vízilabda-válogatott!

Csak imádni lehet ezt a magyar női válogatottat: csapatunk hatalmasat harcolva, gólerősen játszva legyőzte Hollandiát és bejutott az olimpiai elődöntőbe. Jöhet a Kínát legyőző Spanyolország. Ezzel a játékkal, összetartással és hozzáállással a finálé is meglehet!

Sejtettük, hogy pokoli kemény lesz, ahogyan egy negyeddöntőtől el is lehet várni. Főleg azok után, hogy az amerikaiak legyőzése után a Japán, majd a Kína elleni csoportmeccsre sem lehettek büszkék a magyar játékosok.

Hatalmas szó, hogy így, innen is sikerült felállni.

Az első félidő igazi gólfesztivált hozott, de ahogyan az első negyed után (4–3), úgy a szünetre is mi mehettünk előnnyel (8–7). A harmadik negyed egy ideig megint a magyar válogatottról szólt, előbb két-, aztán háromgólos lett az előny (10–7).

PestiSracok facebook image

Tudtuk, hogy nem nyugodhatunk meg, és korai is lett volna. Hollandia előbb szépített, majd feljött egy gólra (10–9). Így vártuk a zárást. Levegőért kapkodva.

Hollandia hamar egyenlített (10–10), de ezután kétszer a magyar csapat villant (12–10). Az ellenfél egy gólra feljött (12–11), ezután csak kapkodtuk a fejünket. Volt minden: holland szabálytalanság, hatalmas Magyari-védés, elszórakozott magyar helyzet.

Aztán egy hatalmas Szilágyi-gól! (13–11). Ekkor harminckilenc másodperc volt hátra. Megvan? Igen!

A hollandok a kapus helyett is behoztak egy mezőnyjátékost, de a gyenge, távoli lövés után mi támadtunk.

Kicsit passzolgattunk, aztán pár másodperccel a vége előtt Leimeter az üres kapuba lőtt (14–11). Ez volt a negyedik gólja!

Győzött a magyar válogatott, ott van az olimpiai elődöntőben! Emeli a siker értéket az a csapatmunka és összetartás, ami győzelmet ért. Így a hollandok hiába vették ki Keszthelyi-Nagy Ritát, három játékosunk is megszórta magát. Jöhet az elődöntő, az ellenfél Spanyolország.

„Küzdöttünk, küzdöttünk, meg is lett az eredménye – mondta boldogan a fantasztikusan pólózó Illés Anna. – Egy napot pihenünk és jöhet Spanyolország.”

A háromgólos Gurisatti Réka a meccs után nyilatkozva elsírta magát:

Meg is mutatkozott a medencében.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.