Pesti Srácok

Hollik István: amikor a baloldal a nemzeti konzultációt támadja, Brüsszel érdekét képviseli

null

Amikor a baloldal a mostanihoz hasonlóan a nemzeti konzultációt támadja, valójában Brüsszel érdekét képviseli – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hollik István régi hagyománynak nevezte, hogy amikor a kormány nemzeti sorskérdésekben kikéri a magyar emberek véleményét, akkor az a baloldalnak nem tetszik, és támadja azt.

– mondta, a legaktuálisabbnak nevezve Ukrajna európai uniós csatlakozását, hiszen arról nemsokára tárgyalnak az európai kormány- és államfők.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Hollik István. Hozzáfűzte: erről Brüsszel elfelejtette megkérdezni az európai embereket, de a kormány a nemzeti konzultációban megteszi ezt.

– jelezte.

– tette fel a kérdést. Szintén jelentős ügynek nevezte, hogy mi lesz az ukrán génmódosított gabonával, amelyet egyszer már beengedtek a brüsszeliek Európa területére és majdnem tönkre is ment bele az európai agrárium.

– mondta, felvetve azt, hogy vajon kit képviselt és mit akart Alex Soros.

– hangsúlyozta Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszélt, hogy amikor a kormány ellenáll Ukrajna EU-csatlakozásának, azt nemcsak Magyarországért teszi, hanem Európáért is küzd, mégpedig Brüsszel ellen, aki ebben a kérdésben is "elárulja az európai érdeket".

– magyarázta. A szuverenitásvédelmi törvényről szólva Hollik István közölte: a szuverenitás védelmére szükség van, mert olyan történt 2022-ben, ami a rendszerváltás óta nem fordult elő Magyarországon.

– emlékeztetett. Mint mondta, önmagában ez a "világbotrány" indokolta azt, hogy áttekintsék a törvényeket, és a kiskapukat azonnal bezárják.

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Hollik István kitért arra is, hogy a Momentum egy olyan törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amelyet a Soros-hálózathoz ezer szállal kötődő szervezet készített, amely külföldről fogadott be támogatásokat. Ebben olyan pontok is szerepelnek, amelyek ellenkeznek a magyar érdekkel, sőt, egy más nagyhatalom, például az Egyesült Államok érdekében állnak.

– húzta alá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti konzultációban is elmondhatják az emberek a véleményüket a szuverenitás védelméről, hogy szükségesnek tartják-e a törvényt, helyénvalónak tartják-e, hogy a baloldal külföldről fogadott el forrásokat vagy azt, hogy a baloldal ehhez hasonló trükkökkel próbálja befolyásolni a politikát.

– jelentette ki Hollik István, mert amit Brüsszel előterjesztett, elfogadhatatlan. Egyrészt pénzt kérnek arra, hogy a szomszédunkban folyó háború folytatódni tudjon – hiszen fegyverekre adják ezt a pénzt – másrészt a Magyarország által ellenzett közös EU-s hitelfelvétel kamatai elszálltak, és ezt nem tudja miből kifizetni Brüsszel.

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezt az álláspontot Magyarország nem tudja elfogadni.

– jegyezte meg Hollik István.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.