Pesti Srácok

Hont szerint Márki-Zay ugyanazt mondja, amiért pár napja még őt fideszbérencezte

Hont szerint Márki-Zay ugyanazt mondja, amiért pár napja még őt fideszbérencezte

Hont András és Márki-Zay Péter nem először esik egymásnak a közösségi médiában. Az ok egyszerű: a publicista az ellenzéki véleményvezérektől eltérően meglehetősen következetesen és őszintén fogalmaz a baloldal állapotát illetően, ami a messiástudatos kapitányt természetesen nagyon felháborítja.

Közösségi oldalán posztolt arról Márki-Zay Péter, hogy „a Fidesz ebben a rendszerben választáson gyakorlatilag leválthatatlan. Ha valaki azt gondolja, hogy másik programmal vagy másik vezetővel megpróbálva legyőzheti Orbán Viktort, az nemcsak téved, de hazudik is.” A bukott miniszterelnök-jelölt bejegyzéséhez Hont András kommentált, amelyben úgy fogalmazott: ő hónapok óta ezt mondta, annyival árnyalva, hogy „ha a Fidesznek van egy masszív 60–70 százalékos elutasítottsága a magyar társadalomban, akkor nincs az a választási rendszer és médiastruktúra, amelyik megvédené”.

– idézte a publicistát a Mandiner. Hont András és Márki-Zay Péter viszonya az elmúlt időszakban nem mondható felhőtlennek. Hont András a kampány során többször is kritikával illette a miniszterelnök-jelölt tevékenységét, aki erre azzal vádolta meg Hontot, hogy „álellenzéki”, és még a választás után is arra tett utalást, hogy Hont Andrást a Fidesz fizetné.

PestiSracok facebook image

– kommentálta Márki-Zay mostani bejegyzését Hont, azzal zárva gondolatmenetét, hogy Márki-Zay Péter „mindenféle szövegeléssel és egymásgyalázással ellentétben” ugyanolyan, mint Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter.

Forrás: Facebook/Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.