Pesti Srácok

Horváth József: hibrid hadviselés és zavarkeltés is állhat a bombariadók mögött

Horváth József: hibrid hadviselés és zavarkeltés is állhat a bombariadók mögött

Az elmúlt héten több bombariadó is volt az ország több pontján. A Magyar Nemzet ezekkel a fenyegetésekkel kapcsolatban kereste meg Horváth Józsefet, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját, aki valószínűsítette, hogy a riasztások hátterében külföldről vezérelt, szervezett akciók állhattak.

− nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Horváth József. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója valószínűsíti, hogy külföldről vezérelt, összehangolt akcióról van szó, hiszen a napokban Szerbiában is történtek hasonló incidensek. Ám nem ez az egyetlen lehetséges opció.

− fogalmazott a szakértő. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója elmondta, hogy az elkövetők azonosítása során két lehetséges opciót vázoltak fel: lehetnek például olyanok, akik a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelmét így akarnák megtorolni.

− részletezte. A szakember ismertetése alapján az elkövetők egyelőre nem fűztek követelést a bombafenyegetésekhez, és robbanóeszközt sem találtak a tűzszerészek.

− magyarázta. Horváth József szerint azt se hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy közvetlenül a választások előtt milyen mértékű vehemenciával követelték az ukránok, hogy szállítsunk fegyvert, lőszert, és hogy vegyünk részt a háborúban.

− tette hozzá. A biztonságpolitikai tanácsadó kijelentette: a hibrid háborús támadássorozat egyértelműen a zavarkeltést célozza; nem kölykök által elkövetett diákcsíny, hogy ne kelljen dolgozatot írni. Mint részletezte, a hatóságok ezért is veszik komolyan. Horváth szerint csak idő kérdése, hogy azonosítsák az elkövetőket.

A Magyar Nemzet emlékeztetett, hogy a pénteki napon összesen négy nagy forgalmú helyet zártak le bombariadó miatt, ugyanis délelőtt bombafenyegetést érte a Szeged Plázát, a Győr Plázát, a budapesti Corvin Plázát és a népligeti buszpályaudvart is. A héten sokadszorra riasztották bombafenyegetéshez a rendőröket: csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban volt bombariadó, hétfőn és kedden pedig több fővárosi és vidéki plázában, valamint a MÁV debreceni igazgatóságánál is. Korábban március végén is volt hasonló bombariadó bevásárlóközpontokban, a rendőrségre akkor több bejelentés is érkezett közveszéllyel fenyegetésről.

– hétfőn ezzel az üzenettel bénították meg országszerte a bevásárlóközpontokat és valószínűleg a MÁV debreceni igazgatóságát is. Hasonló fenyegetésekre került sor Szerbiában is, ahol hétfőn bombával fenyegettek meg több belgrádi bevásárlóközpontot is. Ebben az esetben a titkosított e-mail-szolgáltatásáról ismert Protonmail svájci mailszolgáltatótól érkezett az üzenet, a szerb rendőrség tűzszerészei azonban egyetlen robbanószerkezetet sem találtak. A közelmúltban több alkalommal is Protonmailről küldtek fenyegetést a belgrádi Nikola Tesla reptérnek, illetve az Air Serbia vállalatnak. A szerb rendőrség értesülései szerint ezek a fenyegetések egy európai ország területéről, illetve Ukrajnából érkeztek.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.