Néhány nappal ezelőtt felelős szerkesztőnk, Bálint Botond előzetesen érdeklődött, hogy mivel 24-én pont én vagyok a soros (kis s-sel), milyen témájú vezércikkel készülök, karácsonyival vagy politikaival. Rávágtam, hogy valószínűleg valamiféle hibriddel.
A cím alapján kézenfekvő – de unalmas és közhelyes is – lenne ugyanabba a szokásos panaszkodásba, boomerkedésbe kezdeni, hogy régen minden jobb volt. Merthogy mára a karácsonyból kiveszett a misztérium, a meghittség, az ünnep eredeti célja és jelentése. Helyette a konzumidiotizmus legfényesebb napja lett. Vagy inkább már a teljes adventi időszak az őrült vásárlási lázról és a patyomkin-díszletekről szól. Sőt, helyenként már nálunk is felbukkan a karácsonnyal összemosva a Mikulás, ami abszolút angolszász szokás, és állítólag ott is a Coca-Colának köszönhetik az egészet.
Egyébként ezek a panaszok amúgy jogosak, de legalábbis érthetőek, mert tényleg elképesztő, idegesítő, elképesztően idegesítő az, ami decemberben történik a boltokban és az utcákon. De az erről szóló panaszáradat teljesen meddő, nagyjából esélytelen bármit is változtatni. Így most nem is erről lesz szó.
Ha már szóba jöttek az utcák, muszáj nyitnom egy zárójelet. Ugyanis nem mehetünk el a magdeburgi eset mellett. Nehéz róla újat írni, és annyira megrendítő, hogy az ember szóhoz sem jut. És persze, majd megint elmagyarázza a német sajtó (és követi itthon is a balos lakéjmédia), hogy elszigetelt eset, nem félünk, stb., kivilágítják a Brandenburgi Kaput meg a Reichstagot, csinálnak „Ich bin ein Magdeburger” profilképeket, stb.
De a hagyományos karácsonyi vásárok bár ugyanúgy a fogyasztói kultúráról, a kiüresedett konzum-karácsonyról szólnak… de azért mégsem teljesen. Ezeknek még tényleg van valamiféle karácsonyi hangulata. Egy kicsit még mindig több karácsonyi tartalom ad abszurdum, meghittség van bennül, mint a simán csak karácsonyi dekorációval megspékelt bevásárlóközpontokban. Na jó, sokkal több. És ha ezek a vásárok is ellehetetlenülnek, ha biztonsági okokból ezeket sem rendezik majd meg, és csak a plázák maradnak, akkor a bevásárló tömegek számára végleg eltűnik a nyoma is annak, hogy ez az ünnep azért valami másról is szól. Zárójel bezárva.
Na, de a kérdés („hová tűnt a Karácsony?”) valójában a MamlaszGergőre vonatkozik. Persze, nem tűnt el teljesen. A Budapesti Közgyűlés is összeült, részt is vett rajta. Még Facebook-ozgat is, de már messze nem annyit mint régen. És főleg a városvezetés által hozott döntésekről számol be. Nincs sírás-rívás, így lájk és megosztás is jóval kevesebb. Akár azt is gondolhatná az ember, hogy a főpolgármester csendesen dolgozik, ha nem tudnánk hogy utóbbi tevékenységet ő természetéből fakadóan nem végzi.
De nekem az a gyanús, hogy most már ha akarná, sem engednék neki a főnökei. De a sírásról és nyafogásról is eltiltották. Amennyire csak lehet, mintha eldugták volna. Vajon miért?
Csak nem azért, hogy nehogy ellopja a reflektorfény egy részét a piperkőc-messiásról? Egy időben Karácsony Gergely volt ugyanis az orbanofóbia, a diktatúrázás, az ellenállás első számú poszterfiúja. Legalábbis a budapestiek számára. Most viszont őket szigorúan a szektában kell tartani. Nem lehet másik kedvencük. Nemhogy Gejgő, de láthatóan Gyurcsány kezét is elengedték a külföldi gazdik. Már nem kell görcsösen erőltetni a összefogást, valahogy összerakni a szar-szappan-szalma koalíciót, egy ernyő alá terelni a különböző, egyébként összeegyeztethetetlen ellenzéki formációkat. Mindenkit leszalámizott, felfalt a kis gömböc, Magyar Petike. Most már kifejezetten sértené őt, és megzavarná a szektáját, ha további csillagok világítanának – na jó, apró zseblámpafények pislognának – az ellenzéki égbolton. Ezért Karácsony Gergőkének szépen ott kell csak lógnia a városházán, mint leégett csillagszórónak a fenyőfán. És lássuk be, lógni azt nem esik nehezére.
Vezető kép: 20241004 — A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, Karácsony Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS