A francia kormány hétfőn bejelentette, hogy 20 ezer hotelszobát vett ki a családon belüli erőszak áldozatainak, valamint további 1,1 millió euró azonnali támogatást nyújt a családon belüli erőszak megelőzésére, az áldozatok segítésére szakosodott szervezeteknek – írja az Index.
Franciaországban jelentősen megnőtt a családon belüli erőszakkal összefüggő esetek száma, miután március közepén bejelentették az emberek otthon marasztalására szolgáló korlátozásokat. Úgy tudni, hogy Párizsban 36, Franciaország többi részén 32 százalékkal több ilyen esetről értesült a rendőrség. Marlene Schiappa, a nemek egyenjogúságáért felelős miniszter szerint, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a potenciális áldozatokkal való kapcsolat keresésére, ugyanis az izolációban a nők sokkal kevésbé tudnak segítséget kérni. Ezért is merült fel az elképzelés, hogy a mozgó tanácsadó központokkal a szociális munkások felkeresik a nagy élelmiszerboltokat, hogy a bevásárlóktól szerezzenek értesüléseket, esetleg rábukkanjanak egy-egy áldozatra, aki megnyílik előttük. A francia kormány a múlt héten, spanyol mintára már megteremtette annak lehetőségét, hogyha egy bántalmazott a patikában bemondja, hogy „19-es maszkot kérek”, akkor ebből a patikusok azonnal tudni fogják, hogy riasztani kell a rendőröket, mert egy áldozat áll előttük. Franciaországban csaknem 45 ezer fertőzöttről tudni, és több mint háromezren veszítették életüket a koronavírus-járványnak köszönhetően.
Ahogy arra az UNICEF a gyerekekre leselkedő veszélyekre figyelmeztetve megállapítja, az egész világon érvényes, hogy „az összezártság és a létbizonytalanság körüli feszültségek tovább növelik a családon belüli erőszak veszélyét”. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn hasonló aggodalmat fogalmazott meg a közrádióban. Novák elmondta, a személyes találkozások csökkentéséért át kellett alakítani a segélyszolgáltatásokat, de az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre. Magyarországon a szükséges szabályok betartásával továbbra is működnek a titkos menedékházak, a krízisközpontok és a félutas házak, valamint a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon is lehet segítséget kérni.
Forrás: Index.hu, fotó:youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS