Pesti Srácok

Idén vajon hány Unicum kellett Szabó Tímeáéknak?

Idén vajon hány Unicum kellett Szabó Tímeáéknak?

Sok fiú panaszkodott már nekem arról, hogy nem érti a lányokat. Sokuknál ugyanis a nem igent, az igen pedig nemet jelent. A lányok ezt a fajta stratégiát azért szokták használni, hogy kicsit megizzasszák a fiúkat, több udvarlást tudjanak kicsikarni. Ugyanehhez a stratégiához nyúlt most a 46 éves főpolgármester úr is. Kapásból tudok három olyan nyilatkozatot, amelyekben azt mondta, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt, nincs ilyen ambíciója. Ezt mondjuk időről-időre hangoztatja, aztán jönnek azok a mondatok, hogy "a f@szért hagyta magát rábeszélni," de arról is beszámolt, hogy 2014-ben bizony sok Unicum kellett ahhoz, hogy lenyelje a Gyurcsány-békát. Egy korábbi interjújában pedig azt is mondta, hogy az MSZP-től és a DK-tól legalább két lépés távolságot kell tartani, ami most nem jött össze. De egy őszinte pillanatában azt is elárulta: „nem az a fontos, hogy ki mit mond, hanem az, hogy végül mit tesz.” Ebben mondjuk egyetértünk.

Az LMP még 2009-ben gyakorlatilag az akkori, Gyurcsány-kormány ellenzékeként jött létre, időközben pedig a pártból Szabó Tímea és Karácsony Gergely is kivált, majd megalapították a Párbeszéd Magyarországot, azóta pedig előszeretettel politizálnak együtt. Annak fényében nincs is ebben semmi meglepő, hogy a Jobbik is Gyurcsányék ellenpólusaként jött létre, most pedig együtt viszik a „gulyáspolitikát” a parlamentbe, igaz, Jakab Péter csak a hozzávalókat cipelheti Fletó mögött.

Pedig 2014-ben, amikor az ellenzéki pártok közös listát állítottak, Karácsony azt mondta, hogy „szerették volna elérni, hogy egy olyan összefogás jöjjön létre, amely világosabb üzenetet ad a polgároknak, hogy az ellenzék képes volt megújulni az elmúlt évek alatt, de tudomásul kell vennünk, hogy a sokfajta hatalmi szándék miatt most csak ilyen konstrukciót lehetett létrehozni”. Majd hozzátette azt is, hogy

PestiSracok facebook image

Egy 2017-es interjúban pedig Karácsony Gergely azon a véleményen volt, hogy

Akkor ugyanis még az MSZP-vel és a DK-val nem akart összeállni, csak az LMP-vel, az Együtt-tel és a Momentummal tervezgette a jövőt. A véleménye pedig az volt, hogy

A szíve mélyén viszont Karácsony Gergely tudta, hogy a Jobbik, a DK, az MSZP mit kínál, hiszen azt is mondta, hogy

Ennek ellenére végül az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje lett 2018-ban, amiről korábban sajátos stílusban vallott egy kiszivárgott hangfelvételen:

Most is kérette magát

Közeledve a 2022-es országgyűlési választáshoz is hasonlóan kéreti magát Karácsony. Az ATV-ben 2020. júliusában még azt mondta, hogy

Majd a PestiTV riporterének egy évvel később is hasonlókat mondott:

Ennek ellenére – ahogyan várható volt – szombaton bejelentette, hogy indul a miniszerelnök-jelölt előválasztáson, és ha nyer, akkor ahogyan a főpolgármesteri beiktatásánál, úgy most is élvezheti Gyurcsány Ferenc alkoholos leheletét a nyakában. A kérdés csak az, hogy kinek kell majd ehhez a kooperációhoz több Unicum?

Forrás: videókivágás

Karácsony Gergely egyébként feltehetően tisztában van azzal, hogy hiteltelen, hiszen saját maga mondta, hogy:

Vezetőkép: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.