Sorra emlékezett meg a sajtó a 2015. január 7-én bekövetkezett támadásról, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára. Tizenkét embert öltek meg egy Mohamed-karikatúra megjelentetése miatt, jelezve, hogy korántsem magától értetődő a szólásszabadság, mint azt elképzeltük. A francia sajtó hol védte, hol támadta a Charlie Hebdót, mondván “ostoba és túl provokatív.” De egyvalamit mi is levonhatunk tanulságként: mintha csak azt tanultuk volna meg, hogyan alkalmazzunk magunkon öncenzúrát. Mert ma már a szatírával sem sérthetünk meg senkit. Akkor se, ha igaz.
Tíz éve, 2015. január 7-én az algériai származású muszlim testvérpár, Sait és Cherif Kouachi berontott a Charlie Hebdo szatirikus magazin szerkesztőségébe, amelynek nyolc munkatársát és még négy másik embert hidegvérrel megöltek. A támadók elmenekültek a helyszínről.
A támadás híre sokkolta a világot, és hódító útjára indult a „Je suis Charlie” jelszó. E mottó nemcsak a tragédiára adott válasz volt.
Mivel a terroristák indítéka az volt, hogy bosszút akartak állni a magazin által közölt Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákért, ezért a szólásszabadság jelképé is vált.
Ám akkor senki sem tudhatta, hogy a mészárlás később a terror évének kezdetét jelentette Franciaországban.
Erős üzenet
A Charlie Hebdo mai lapszámában a következő címmel emlékezett meg és reagált a tíz évvel ezelőtti támadásra:
„Elpusztíthatatlan”
A lapszámban egy felmérést is közöltek, amely szerint a franciák 76 százaléka tartja alapvető jognak a véleménynyilvánítás szabadságát és a szatírát. Ez jelentős emelkedés a 2012-es 58 százalékhoz képest.
Az üzenet ugyan erős, de a szerkesztőség életét a mai napig meghatározza a tragédia.
Jelenleg ugyanis egy titkos, szigorúan védett irodában dolgoznak az azóta kicserélődött karikaturisták, többek között a magazin szerkesztője, Laurent „Riss” Sourisseau, akit tíz éve vállon lőttek a támadás során.
Sajtóvisszhang a támadás tízéves évfordulójára
A tragédiáról természetesen nemcsak a Charlie Hebdo emlékezett meg.
A L’Opinion című jobboldali francia lap a fent említett felmérésre hivatkozva tette fel a költői kérdését:
„Szabad-e bármit mondani és bárkit szatirizálni a szólásszabadság nevében?”
A Libération című baloldali napilap pedig a támadás egyik túlélő karikaturistájának, Cocónak az illusztrációját közölte kedden.
„Liberté, Liberté, Charlie!”
– írta címlapján.
Igaz, némiképp képmutatóan, ugyanis az UnHerd brit hír- és véleményportál rámutatott: ez a lap hányta a Charlie Hebdo szemére, hogy „rasszista.”
Egy másik, kommunista napilap is megható címlappal jelentkezett:
„Ők voltak a Charlie”
– írta, tisztelegve a meggyilkolt újságírók, Cabu, Tignous, Charb, Wolinski, Elsa Cayat és Bernard Maris előtt.
A Le Soir című belga lap pedig azt sajnálja, hogy a Charlie Hebdo szellemisége feledésbe merült.
„Az »Én vagyok Charlie« az ellentmondások ápolásáról, a szabadságot korlátozó törvények ellenzéséről, az iszlamista parancsok elutasításáról és a humor felhasználásáról szólt a dogmák, a tekintélyelvűség és az idióták ellen”
– állt a cikkben.
A Le Temps karikaturistája, Chappatte ironikusan összegez:
„2015-ben az emberek tiltakoztak, mondván, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága szent. Tíz évvel később ez az üzenet még mindig ugyanaz, de azzal a kitétellel, hogy »a véleménynyilvánítás szabadsága szent, amíg nem sért senkit«”
Csendes megemlékezés helyett
A La Croix katolikus újság viszont emlékezés helyett azt vonta le tanulságként, hogy a fiatalabb generáció kritikusabbnak tűnik a szatirikus humorral szemben, amikor az a vallást támadja, de toleránsabb, amikor a híreket és a politikát szatirizálja.
A The Economist pedig annak ellenére találkozott Riss-szel, hogy a Charlie Hebdóról azt írta
„Ugyanolyan ízléstelen, ostoba és provokatív, mint mindig.”
Riss egyébként a lapnak azt nyilatkozta, hogy a Charlie Hebdo szokatlanul provokatív, de azt mondja, hogy ez ma azért tűnik annak, mert a tolerancia határa egyre szűkül.
PrüsszelPress
2025-01-08 at 10:57
Csoky Lyézus
2025-01-07 at 18:08
Maradj meg a hitedben.
Igaz, te attól szenvedsz, hogy másokat a Szeretetbe Vetett Hitük boldoggá tesz, tartalmat ad az életüknek.
Irigy vagy, mert üres a lelked, kong a szellemed.
PrüsszelPress
2025-01-08 at 10:56
A muzulmánok, keresztények és egyebek hitének, ereklyéinek a gúnyolását nem sorolom a szólásszabadság körébe.
.
Mint ahogy a “Szent Jobb csak egy tetemcafat”, “Ki kellene irtani minden keresztényt”, a Karol Wojtila, II. János pápa elleni, a kereszténységet gyalázó gúnyvers, a Szent Korona “tökfödőnek” titulálása sem fér bele a szólásszabadság körébe.
.
Addig szabad, amíg nem a szándékos, öncélú sértés, megsemmisítő szándékú provokálás a cél.
Cuki
2025-01-08 at 08:44
riseup 2025-01-08 at 00:18
Mint a szovjetunió, ugye?
🤦♂️🤦♂️🤦♂️
Te nem vagy valami okos.
Solaris
2025-01-08 at 06:33
Nem kísért,
lapozás.
Palmella
2025-01-08 at 00:43
) Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon — https://ok.me/x9LK1
hepdó
2025-01-08 at 00:21
…..tekintsük át akkor ezt a muszlim-iszlám terrorizmust….wtc…ugye tudjuk hogy a zsidók rárobbantották a goyokra úgy ahogy van cuzammen a kócerájt…bostoni merénylet…ugye tudjuk hogy öböl háborúban sérült féllábú katonák asszisztáltak a moszad-cia párosnak….batacla nmerénylet..ugye tudjuk szemtanuktól akik vele szemben laknak, hogy az életben nem járt arra hullaszállító kocsi a világháború óta….csarlie hepdó…..a gladió katonák airsoftos kalasnyikov mutatványukat még saját maguk is kinevették….6 fajta kocsit mutogattak aminek se évjárata de felszereltsége nem egyezett meg tükör felni kerékméret..stb nem is sorolja az ember tovább
riseup
2025-01-08 at 00:18
Meg kell tanulnunk végre, hogy a vallásnál és a nacionalizmusnál semmi sem károsabb.
Se isten, se haza!
Bakonyi Gábor.
2025-01-08 at 00:02
Az az érdekes, hogy ugyanaz a bal-lib oldal, amelyik el akarja árasztani Európát migránsokkal, ugyanaz, amelyik gúnyrajzokkal hecceli a különféle vallásokhoz tartozó embereket. Márpedig a különféle népek és kultúrák összekeverése, és heccelése vezet a véres eseményekhez. A jobboldali álláspont viszont az, hogy nem kell beereszteni a migránsokat, és nem is kell heccelni őket…
Vezérbika
2025-01-07 at 23:48
El kell taposni az összes mocskos rohadt korcs muszlimm patkány férget!!
Alcapi
2025-01-07 at 20:43
TS
2025-01-07 at 20:03
És ezzel elmondtál mindent az egész történésről! Miért is kell bárkinek a hitén, Istenén viccelődni, tréfálkozni? Még ha akármennyire is szatirikus újságról van szó. Az a baj, hogy a Jézust, a keresztény vallást ért bárminemű hasonló támadás nincs hasonlóképpen megtorolva! Mondom ezt úgy, hogy jómagam valójában pogány vagyok. Akkor is és most is azt vallom, hogy teljes mértékben megérdemelte a szerkesztőség azt amit kapott. Csak nagy valószínűséggel nem azok, akik valójában rászolgáltak volna!
érdekes szempont
2025-01-07 at 20:31
nem tanultunk belőle mert nem értjük-nem merjük érteni!ezek történetesen muzulmánokat felhasználó amerikai illetve az Amerikát(is) uraló nemzetiség terrorizmusa-hogy az áldozatként tetszelgéssel álcázzák a világuralmi tébolyukat.Hogy miközben sajnáltatják magukat a világ ostobánhiszékeny idiótáival aközben is nyomuljanak az emberiség rabszolgájukká tételéért.
Amúgy a Charlie Hebdo eset is egy a számtalan közül amely jól beleillik a két szemita gyilokvallás a tórista és a koránista
véghetetlen öldöklő harcába-aholis a tórista agresszorok általában és állandóan az áldozat szerepében tetszelegnek az általuk uralt médiában-megtévesztve ezzel a világ hiszékeny barmait.
Juliska
2025-01-07 at 20:09
Tudtátok, hogy allah szerette torokra venni a faszt?
TS
2025-01-07 at 20:03
Engem ugyan nem kísért! Nem gúnyolódom más ember vallásán.
Greg
2025-01-07 at 18:19
Csoky Lyézus 18:08
Kend az ember nevű élőlényt akarja betiltani. Kezdje saját magán.
Greg
2025-01-07 at 18:10
Kutyából nem lesz szalonna…
Csoky Lyézus
2025-01-07 at 18:08
Minden vallás veszélyes elmebetegség, be kell őket tiltani!