Először is el kell oszlatnunk egy tévhitet: a következő videó nem Svédországban készült, hanem, ha minden igaz, Kairóban, a Mall of Arabia bevásárlóközpontban, 2016-ban. Időről időre előkerül egy videó a neten, ahol muszlim fiatalok tömegével megrohannak egy plázában felállított karácsonyfát, felmásznak rá és ledobálják a díszeket, a kis ajándékokat, közben jót ordítoznak a karácsonyfán csimpaszkodva. Hatalmas felháborodást okozott a videó, sokan Európába helyezték a történetet, ami jelen esetben butaság. A liberálisok pedig természetesen egyből rávilágítottak a “szélsőjobboldali hoaxra”, azonban azt ők sem tudták megmagyarázni, hogy vajon mi volt a lényege ennek a kedves “népszokásnak”, hiszen gyanús, hogy nem baráti gondolatok irányították a karácsonyfa széttépőinek mozdulatait, a tisztelet pedig végképp nem lehetett mozgatórugó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy egy kirakott és feldíszített karácsonyfának bárhol a világon az lenne a végső célja, hogy szétszaggassák és szétdobálják róla az égőket és a díszeket, de lehet, hogy mi tévedünk. A liberális védelmezők csupán annyit tudtak hozzátenni, hogy a dobálás és csimpaszkodás célja “tisztázatlan“, bár az Index 2016-os cikke szerint ez simán csak egy baráti móka és nem vandalizmus.
Annyira kedves és megható népszokás ez: játsszunk el a gondolattal, hogy valóban így történt! Egyrészt, nem biztos, hogy a kopt keresztényeknek ez tetszene Egyiptomban, vagy ha igen, akkor előre elnézést kérek a tévedésért. De az biztos, hogy ha egy olyan videó kerülne ki a netre, ahol keresztény fiatalok egy muszlim jelképet szednek darabokra, még a Kouachi-testvérek is feltámadnának, hogy vérbosszút esküdjenek. A kettős mérce vajon miért tarol ilyen eszetlenül manapság? Ettől függetlenül azt mondani, hogy ez Svédországban vagy Németországban történt, ugyanúgy fölösleges és hazug dolog, mint azt mondani, hogy mindez tökéletesen rendben van.
Ha pedig megnézzük a videót, annyira fontosak azok az ajándékok a tömeg számára, hogy folyamatosan dobálják keresztbe-kasul, és valahogy nem az az ember első érzése, hogy mindezt tiszteletből teszik. Az érv nélküli védelmezők számára lehet, hogy nem jelent semmit a karácsonyfa és csak egy gyermeki játéknak tartják ezt, de sokak számára ez szégyenletes és megalázó. Másrészt ezt az esetet inkább azoknak kéne magyarázni, akik ezt tették a karácsonyfával, nem pedig “tisztázatlannak” minősíteni az okot, de biztosítani mindenkit arról, hogy itt aztán vallásgyalázásnak semmi jele. Gondoljunk bele, hogy egy Mohamed-karikatúra milyen indulatokat vált ki a muszlimokból, valamilyen szent tárgyuk mókás szétszedése pedig biztos még barátibb érzéseket hozna elő belőlük.
Azért is fontos mindezt láttatni, hiszen az sem helyes, ha valaki zsigerből azt írja, hogy mindez Svédországban vagy Németországban történt, ugyanis gyorsan utána lehet járni az igazságnak, másrészt mindkét nyugat-európai országban történik rengeteg olyan, migránsok által elkövetett erőszak és támadás, amelyek valódi súlyát csökkenti egy bugyuta hangulatkeltés és hamis hergelés.
Karácsony SvédországbanSajnos, ilyennek mutatkozik egész Európa jövője…
Közzétette: Szász Károly – 2019. december 7., szombat
Forrás: Facebook; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS