Pesti Srácok

Illegális adathalászat: Pikót is Bajnai csodafegyvere juttathatta a polgármesteri székbe (Hangfelvétel!)

Pikó András kampányát is segíthette 2019-ben a DatAdat – derül ki abból az Index birtokába került felvételből, amelyen a józsefvárosi polgármester egyfajta bevetendő csodafegyverként beszélt Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám vállalkozásáról. Pikó András szavai azt is alátámasztják, hogy a DatAdat csapatánál a közösségi médiában összeszedett adatokat felhasználva profilozzák a választókat, hogy aztán az ellenzék oldalára állítsák őket.

Már 2019-ben is a DatAdatban látta az ellenzék a csodafegyvert. Ez derül Index birtokába került hangfelvételből, amelyen Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere kifejtette, hogy szeretné, ha Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám cége segítené a kampányát. Pikó 2019 májusában beszélt erről, amikor mint civil jelöltet elvitték bemutatni a Józsefvárosi MSZP taggyűlésére. A több, mint kétórás beszélgetést – amelynek a DatAdatra vonatkozó egyik részletét közöljük most – egy helyi szocialista politikus rögzítette.

A hanganyagon Pikó András a következőket mondja:

Pikó szavaiból kiderül, hogy pont az övé lehetett egyike annak a tizenkét polgármesteri kampánynak, amelyeket az adathalász cég támogatott. Ficsor Ádám, a Bajnai-kormány volt titkosszolgálati minisztere az Index birtokába került beszélgetésen azzal dicsekedett, hogy több helyhatósági kampányban is segítették az ellenzéket 2019-ben.

PestiSracok facebook image

– mondta egy hangfelvételen Ficsor Ádám.

Profilozzák a választókat

Pikó András szavai azt is alátámasztják, hogy a DatAdat csapatánál a közösségi médiában összeszedett adatokat felhasználva profilozzák a választókat, hogy aztán az ellenzék oldalára állítsák őket. Erről a cégcsoport ausztriai leányvállalatának tájékoztatási igazgatója, Patrick Frank a következőket mondta egy szintén az Index birtokába került felvételen:

Dobrevnek és Márki-Zaynak is segített Bajnai

A felvételből az is leszűrhető, hogy – Bajnai Gordon döntése alapján – a DatAdat segítségével nyerhette meg Márki-Zay Péter az előválasztást. Pikó András ugyanis 2019 májusában még arról beszélt, hogy Dobrev Klára mögött látható a DatAdat csapatának munkája. A DK jelöltje simán meg is nyerte az előválasztás első fordulóját, majd nagy meglepetésre kikapott attól a Márki-Zay Pétertől, aki tőle közel 15 százalékkal lemaradva mindössze a harmadik helyen végzett az első fordulóban és csak a korábban Bajnai Gordon által támogatott Karácsony Gergely váratlan visszalépése révén vehette föl a versenyt a Demokratikus Koalíció jelöltjével.

Forrás: Index; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?