Pesti Srácok

Ilyen egy jogállam Brüsszel szerint: Ukrajnában megtiltják a hadköteleseknek lakhelyük elhagyását

Ilyen egy jogállam Brüsszel szerint: Ukrajnában megtiltják a hadköteleseknek lakhelyük elhagyását

Mintademokrácia, igazi jogállam, ami az európai integráció minden követelményének megfelel, és jelenleg éppen a nyugati értékekért harcol. Írhatnánk ezt Ukrajnáról, de sajnos nem vagyunk függetlenek és objektívek, így kimondhatjuk az igazságot is. Soros György kedvenc országában ugyanis elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében a katonaköteles férfiak csak a hadkiegészítő parancsnokság engedélyével hagyhatják el otthonukat.

Olekszandr Fedijenko, a Nép szolgája parlamenti frakció egyik szakbizottságának helyettes elnöke tette közzé a hadsereg vezérkari főnökétől kapott dokumentumot, amely értelmében csak a hadkiegészítők engedélyével lesz szabad elhagyni a lakhelyet, vagy oda beutazni – írja a focus.ua nyomán a Kárpáthír. A parlamenti képviselő szerint a Védelmi Minisztérium a törvény keretein belül foganatosít szabad mozgást korlátozó intézkedést. Történetesen a hadi állapot jogviszonyáról, a mozgósításról és a katonai nyilvántartásról szóló jogszabályokról van szó. Ezek alapján szabályozza a szabad mozgást a vezérkar a sorköteles korban lévők, a hadkötelesek és a tartalékos állományúak számára. Az előírás értelmében az érintett kontingenshez tartozók csak a járási vagy városi hadkiegészítő parancsnokának engedélyével hagyhatják el a lakhelyüket, illetve azt a körzetet, települést, ahol a katonai nyilvántartásban szerepelnek. Az információ szerint a vezérkar már jóváhagyta az ukrán állampolgárok lakhelyelhagyási engedélyének kiadási rendjét. A korlátozó rendelkezés az útlevélkiadásra is vonatkozik.

Forrás: Kárpáthír; Fotó: karpatalja.ma

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.