Putyin asztala, avagy amikor atomjaira hullik a „független-objektív” narratíva
Időnként szörnyű lyukra futásokat eredményez, amikor az ellenzéki sajtó hirtelen rácuppan valamire, amivel Orbán Viktoron vélnek fogást találni. Amikor aztán elérkezik a kármentés ideje, igazán mosolyfakasztó az erőltetett igyekezet, amellyel próbálják elfeledtetni a korábbi, nevetséges narratívájukat.
Orbán Viktor február elsején Moszkvába volt hivatalos, ahol a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetőjének a vendége volt. A Vlagyimir Putyinnal folytatott, több mint ötórás tárgyalás számos eredményt hozott Magyarország számára. Ám az ellenzéki sajtó lassanként negyedszázada – Orbán első miniszterelnöki ciklusa óta – harsogja azt az álláspontot, miszerint a magyar kormányfőt negligálja minden fontos vezető, nem áll szóba vele senki és a nemzetközi színtéren súlytalan politikusnak számít.
Abba most bele se menjünk, hogy Orbán Viktor csak a közelmúltban találkozott valamennyi, győzelemre esélyes francia elnökjelölttel, ugyebár Putyinnal, a héten Budapestre jött Jair Bolsonaro, Brazília elnöke, most pedig úgy hírlik, hogy maga Donald Trump érkezik majd Budapestre, a kampány véghajrájában. Innentől kezdve a „súlytalanság” kérdése további kommentárra aligha szorul.
Mindez azonban cseppet sem érdekli az ellenzéki megmondóembereket és zsurnalisztákat. Számukra továbbra is az a fő irányvonal, hogy Orbán Viktor elszigetelődött, és vele senki nem áll szóba. Miután pedig ez a fő vezérfonal, amellyel visszatérően le akarják járatni Orbánt, így a gombhoz kellett varrni a kabátot a moszkvai út esetében is. Kellett találni „valamit”, ami elfedi annak a rendkívüli jelentőségét, hogy az ukrán válság fellángolása óta Orbán Viktor volt az első EU-s politikus, akit Putyin Moszkvában fogadott. Ezt a „valamit” abban a hosszú asztalban vélték megtalálni, amelyhez Putyin és Orbán leült tárgyalni.
Bár a valóságban az indokolta a hosszú asztalt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök delegációjában valaki pozitív koronavírus-tesztet produkált, ez senkit nem érdekelt az ellenzéki médiában. Helyette elképesztő magyarázatokat lehetett olvasni arról, hogy miért ilyen hosszú asztalhoz ültette le vendéglátója Orbán Viktort. Az még a visszafogottabb vélemények közé tartozott, hogy Putyin érzékeltetni akarta Orbán alattvalói szerepét önmagához képest, de ennél meredekebb magyarázatok is születtek. Például az, hogy semmibe se nézi Orbánt, a csicskájának tekinti, és hogy nyíltan alázta meg a magyar kormányfőt, amelyet az asztallal is ki akart fejezni.
Miután közelgett Orbán Viktor szokásos évértékelője, s így arra kellett volna betárazni az ellenzéki oldalon, szépen lassan talán már le is csengett volna az asztal-téma, amikor gyors egymásutánban kétszer is „drámai” dolog történt. A fokozódó ukrán helyzet miatt alig két hét leforgása alatt előbb Emmanuel Macron francia elnök, majd Olaf Scholz német kancellár is Moszkvában vizitált, ahol Vlagyimir Putyin vendégei voltak. És mit tesz Isten? Európa két vezető politikusa éppen ugyanabban a teremben, éppen ugyanannál az asztalnál tárgyalt az orosz elnökkel, ahol február 1-jén Orbán Viktor.
Árgus szemekkel bújtam az ellenzéki médiafelületeket. Tekintettel ugyanis a háborús veszélyre, valamint arra, hogy mind Macron, mind pedig Scholz a béke megőrzése érdekében repültek az orosz fővárosba, nem lehetett elhallgatni a találkozók tényét, mint ahogyan azt sem lehetett elkerülni, hogy a tárgyalásokról készült hivatalos sajtófotókat közöljék. Márpedig a sajtófotók világosan mutatták, hogy a francia elnök és a német kancellár is az „orbáni” asztalnál tárgyalt Putyin elnökkel.
Javíthatatlan naivitással természetesen azt vártam, hogy a magát rendszerint függetlennek és objektívnek nevező sajtó ezek után hű lesz a saját magára aggatott jelzőkhöz, nem alkalmaz kettős mércét, és „független-objektív” módon Macron elnökről és Scholz kancellárról is ugyanúgy leírja, hogy Putyin csicskái, de legalábbis pincsijei, a mérsékeltebb „független-objektívek” pedig azt, hogy Putyin semmibe sem veszi ezt a két, világviszonylatban is komoly tényezőnek számító országvezetőt, és nyíltan megalázta őket ezzel az asztallal.
Kell-e mondani: szó sem volt ilyesmiről. Azon államok vezetőit, amelyek az EU vezető hatalmai, s amelyektől emiatt rendszerint a magyar kormány brüsszeli és/vagy strasbourgi megregulázását áhítják, nem merték minősíteni. Sem „független-objektívék”, sem pedig az őket fizető politikusok. Ehelyett az ellenzéki média szinte észrevétlenül elvitte a kérdést a bulvár irányába.
Előbb jópofa mémeket tettek közzé, amelyeket szerte a nagyvilágban készítettek az asztalról, majd az lett a csapásirány, hogy ki is készítette az asztalt. Az egyik balliberális portálon publicisztikai terjedelemben lehetett olvasni az asztal elkészültének regényes történetét, beleértve természetesen a kalandos szállítást is, kiegészítve mindezt azzal, hogy maga az itáliai asztalkészítő már nem tudná megmondani, hogy a Kreml mennyit fizetett a híressé vált remekműért, a másikon pedig arról írtak, hogy egy spanyol gyártó is magáénak tulajdonítja az asztalt. A lényeg: egyik „független-objektív” médiában sem jelent meg az, hogy bocsi, tévedtünk; helyette minden létező módon igyekeztek elterelni a figyelmet arról, mekkora bakot lőttek.
Stílszerűen összegezve: nem tudni, hogy az ellenzék háza táján kiknek az „asztala” az Orbán-gyalázó narratívák megalkotása, az viszont vitathatatlan, hogy Vlagyimir Putyin most alaposan lyukra futtatta őket különleges asztalával.
Vezető kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök tárgyalása Moszkvában, 2022. február 1-jén. Fotó: MTI/Kreml
