Pesti Srácok

Indítványozták az ablakon kiugró fiatal dílerének letartóztatását

Indítványozták az ablakon kiugró fiatal dílerének letartóztatását

Az ügyészség a letartóztatását indítványozza annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert az ablakon kizuhanó fiatal társaságának. A fiú állapota válságos. A dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta: kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte: a fiú állapota válságos. A dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség. A Fővárosi Főügyészség pénteken azt közölte: a megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi adta el a kábítószert a fiataloknak, akik közül az egyik kizuhant az ablakon. A díler – a megalapozott gyanú szerint – a VIII. kerületi Kálvária téren, egy fiatalokból álló és aznapra az érettségi vizsga megünneplését tervező társaság egyik tagjának delta-9-THC, amfetamin és LSD hatóanyag-tartalmú anyagokat adott el. Hozzátették, hogy a nyomozó hatóság előterjesztése alapján az I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el. Az indítványról várhatóan szombaton dönt a bíróság – áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.