Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kifejlesztésébe kezdett a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat – jelentette be a két gyógyszergyártó cég csütörtökön.
Az egydózisú vakcinát a Pfizer mRNS-alapú influenzaoltásának és a két vállalat által előállított, a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett emlékeztető oltásának kombinálásával tervezik létrehozni.
A (hatóanyagok) kombinálásával szeretnénk megteremteni a lehetőséget rá, hogy az emberek egyszerre két, súlyos, légzőszervi betegség ellen is védekezhessenek
– fűzte hozzá a bejelentéshez Ugur Şahin, a BioNtech társalapítója. A kezdeti fázisban lévő kutatás során elsősorban azt vizsgálják, hogy a kombinált oltás mennyire biztonságos, mekkora az immunválaszt kiváltó képessége, valamint azt, hogy az emberi szervezet mennyire tolerálja a vakcina hatóanyagait. A BioNTech szponzorálásával az Egyesült Államokban zajló kutatáshoz a gyógyszercégek 180, legalább 18 és legfeljebb 64 év közötti önkéntest terveznek alkalmazni. Az első résztvevő a hét elején kapta meg az oltást.
A koronavírus elleni oltóanyagok kifejlesztésében ugyancsak élmezőnyben lévő Moderna biotechnológiai vállalat az úgyszintén amerikai Novavaxszal közösen kezdett bele egy ugyanilyen, kombinált védőoltás kifejlesztésébe.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS