Pesti Srácok

Informátor: A Szovjetuniót az Európaira cseréli az Apró-klán üdvöskéje, Gyurcsányné Dobrev Klára (VIDEÓ)

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Dobrev Klára biztosan ott lesz az Európai Parlamentben, ahol az Egyesült Európa lázálmát készül képviselni – derül ki az Echo TV Informátor című műsorából, ahol többek közt felidézik: az „európai demokraták” brigádvezetőjének, Dobrev Klárának a nagypapája még a Szovjetunió kiszolgálója volt, véreskezű kommunista. Elhangzott: azon kívül, hogy Gyurcsány feleségének mentelmi joga lesz, a Demokratikus Koalíció belpolitikai főpróbának is tekinti az európai parlamenti választás kampányát. A Nézőpont Intézet elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy Dobrev 2022-ben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is lehet.

– hangzik el az Echo TV Informátor című műsorában. Mint felidézik, az európai demokraták brigádvezetőjének, Dobrev Klárának a nagypapája bizony még a Szovjetuniót istenítette. Apró Antal volt az, aki 1956. október 23-án „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat, majd személyesen ügyelt arra, hogy Nagy Imrét és mártírtársait elítéljek. A forradalmat megtorló politika emblematikus figurája volt. Apró emellett az emberektől elkobzott vagyon újraelosztásában is elsődleges szerepet játszott, ennek köszönhetően költözött be a Rózsadombon található Szemlőhegy utcai villába, amelyet egy zsidó családtól vették el. Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Apró Piroska a mai napig itt él.

Az Informátorban megszólaló Fricz Tamás politológus szerint a Gyurcsány-Dobrev házasság a posztkommunista hálózati együttműködés kicsúcsosodása. Úgy vélte: Dobrev meglátta a lehetőséget abban, hogy Gyurcsány Ferenc komoly gazdasági tőkével rendelkezik. Dobrev ehhez hozzá tudta adni a politikai hálózati rendszert és azt a lehetőséget, hogy az anyja, Apró Piroska a Fejlesztési Bank embereként hitelekkel segíthette Gyurcsányt. Fricz Tamás szerint a vagyon megszerzése után a politikai befolyásszerzésre játszott a Gyurcsány-pár. Mint megjegyezte: 2002-ben Dobrev Klára pont annak a Medgyessy Péternek volt a kabinetfőnöke, akit aztán férje, Gyurcsány Ferenc váltott, és öt évig hazudta azt mindenkinek, hogy vezeti az országot.

PestiSracok facebook image

A műsorban megjegyzik azt is: az Európai Parlamentbe készülő Dobrev annak az Altusnak is az ügyvezetője, amely egy konzorciumban másfélmilliárd forint értékű megbízást kapott Brüsszelből még 2015-ben, a jó brüsszeli kapcsolat tehát már megvan. A Fidesz szerint ugyanakkor Dobrev Klára hirtelen jött európai parlamenti karrierje annak köszönhető, hogy a mentelmi joggal szeretné elkerülni a felelősségre vonást.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Dobrev Klára biztosan ott lesz az Európai Parlamentben. Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint az is könnyen elképzelhető, hogy Dobrev Klára 2022-ben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is lehet.

– mondta az elemző.

Forrás/fotó/videó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.