Pesti Srácok

Irodalmi díjat kapott Karikó Katalin

Irodalmi díjat kapott Karikó Katalin

Idén új formában tért vissza a Libri Irodalmi Díj, amelyet tizenkét kategóriában osztottak ki, kizárólag a tavalyi eladási példányszámok, azaz a közönség körében való népszerűség alapján. Az elismerést mások mellett Karikó Katalin, Visky András, Orvos-Tóth Noémi és portálunk korábbi újságírója, Mező Gábor kapta; a gyerekirodalmi életműdíjas Marék Veronika lett.

– indokolta meg az átadón Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója, miért döntöttek a megújítás mellett. Hozzátette: az idei, Együtt olvasunk jelmondat sem véletlen. Azt szeretnék, ha a könyveken keresztül valódi közösségek kialakulását segíthetnék, éppen ezért annyira fontos, hogy az idén visszatért Libri irodalmi díj odaítélésében a korábbiaknál – amikor is ötfős zsűri döntött egy szakmai bizottság előválogatta tíz kötetből – jóval hangsúlyosabb szerepet kaptak az olvasók.

Az eladott példányszámok alapján a 2023-as év közönségkedvence Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett, az év szépirodalmi műveként Náray Tamás Barbara – A végzet című regényét ismerték el. Díjazták 2023 a határainkon túl legnépszerűbb könyvét és a tavalyi év legjobb tényirodalmi kötetét is; előbbi elismerésben Visky András Kitelepítés című regénye, utóbbiban Karikó Katalin Áttörések című életrajzi műve részesült. Az év történelmi tényirodalmi könyvei között Mező Gábor A kultúra megszállása című kötetét szerették a legjobban az olvasók, míg a számok alapján az elmúlt másfél évtized legsikeresebb könyve Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című bestsellere volt. A legolvasottabb debüt író díját Iglódi Csaba vehette át a harminc éven át készült Dreher-szimfónia regényéért, és Libri irodalmi emlékdíjat kapott Szőcs Géza. 2023 legnagyobb példányszámban eladott üzleti tematikájú könyveként Walter Isaacson Elon Musk-életrajzát nevezték meg.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.