Pesti Srácok

Kicsoda is Ciolos, az új román kormányfő?

Kicsoda is Ciolos, az új román kormányfő?

Klaus Johannis államfő a pártokkal és az egy héten át tüntető civilekkel való egyeztetés után - mint ismert - Dacian Cioloşt bízta meg kormányalakítással. Egyes elemzők szerint a civilek bevonása a megbukott Victor Ponta utódjának kiválasztásába csak porhintés volt, Klaus Johannis nem igazán volt kíváncsi a véleményükre. Korábban az államelnök még az előrehozott választások kiírását fontolgatta, amit a liberálisok (PNL) vetettek fel elsőként. Az alkotmány szerint ahhoz, hogy az államelnök feloszlathassa a parlamentet, két miniszterelnök-jelöltnek is el kellene buknia a plénum előtt. Azonban a törvényhozás tagjainak a bársonyszékekhez való görcsös ragaszkodását ismerve erre igen kevés esély mutatkozott. Ezért végül az államfő a szakértői kormány mellett döntött.

„Tiszta, fedhetetlen emberre van szükség, aki képes kezelni a nehéz helyzeteket” – hangsúlyozta a döntését megelőzően Klaus Johannis. A közel egy hétig tartó utcai tüntetéseken elhangzott követelésekről, köztük a politikai osztály megújulását szolgáló konkrét javaslatokról szinte teljesen megfeledkeztek. Az egyeztetések során a posztkommunista utódpárt, a magát szociáldemokratának tartó PSD korábbi miniszterét, a Román Nemzeti Bank egyik alelnökét, Liviu Voineát javasolta, miközben a PNL és az RMDSZ egy technokrata kormányfő megnevezését, míg a korábban a magyar szervezet által betöltött mérleg szerepét átvevő, a PSD csatlósának számító Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) pedig közölte: azt a jelöltet támogatja majd, aki mellett az államelnök döntött.

Ezek után esett Klaus Johannis választása Dacian Cioloşra, a 46 éves agrármérnökre. A kijelölt miniszterelnök 2007. október és 2008. december között Călin Popescu-Tăriceanu, majd Emil Boc kormányának pártonkivüli mezőgazdasági minisztere volt. 2010-től 2014-ig az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa, jelenleg az EB-elnök tanácsadója. Nem tagja valamely politikai pártnak. Bukaresti ellenfelei erdélyiségét kifogásolják – a szilágysági Zilahon született – , főleg azt, hogy rokoni szálak fűzik az egykori nagyhatalmú tikosszolgálati vezetőhöz, a “rókának” nevezett Virgil Ardeleanuhoz. Cioloș szerint az elkövetkező egy év ugyan nem elégséges a társadalom által elvárt mély változások eléréséhez, arra viszont igen, hogy a szakértői kormány meghallgassa a kívánságokat. A kijelölt miniszterelnöknek tíz napja van a kormány öszetételének véglegesítésére, azt követően kerül sor a parlamentben a bizalmi szavazásra.

PestiSracok facebook image

Szentgyörgyi László, Marosvásárhely, PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.