Pesti Srácok

Ismét kamuzott a Népszava

Ismét kamuzott a Népszava

A Népszava elnevezésű balliberális álhírfészek azzal a hazugsággal próbálta meg hiszterizálni a közvéleményt, hogy a magyar külügy előírta volna, milyen közéleti személyeket lehet meghívni a rendszerváltás harminc éves évfordulója kapcsán. A kamuhírt cáfoló Menczer Tamás államtitkár az Origo.hu-nak nyilatkozva kiemelte: éppen a balliberális oldal az, amely évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban uralja.

– reagált Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az Origónak a Népszavában megjelent kamuhír kapcsán. A balliberális álhírgyár azzal hazugsággal próbálta meg hiszterizálni a közvéleményt, amely szerint a külügy előírta volna, milyen közéleti személyeket lehet meghívni az évforduló kapcsán. Hozzátette: a kultúrdiplomáciával foglalkozó helyettes államtitkárság feladata, hogy javaslatokat készítsen, de ezek természetesen nem kötelező érvényűek. Kiemelte: a "30 éve szabadon" emlékév keretében a KKM a világ minden táján, 52 külképviseleten összesen 111 programot valósít meg 2019-ben. Menczer arról is beszélt, hogy a művészi színvonal nem politikai világnézeti kérdés, ugyanakkor az Orbán-kormányt egymás után háromszor választották meg a magyar emberek kétharmados többséggel, amely értékrendbeli választást is jelent. Kiemelte: a balliberális oldal évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban uralja. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Forrás: origo.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.