Pesti Srácok

Ismét tüntettek Lengyelországban az abortuszpárti feministák

Ismét tüntettek Lengyelországban az abortuszpárti feministák

A lengyel alkotmánybíróság közzétette szerdán a terhességmegszakítást beteg magzatok esetén tiltó őszi döntésének indokolását, ami megnyitja az utat a tömegtüntetéseket kiváltó ítélet hatályba lépéséhez. Az alkotmánybíróság indokolásában leszögezte: a magzat súlyos sérülésének vagy gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elegendő indok ahhoz, hogy a születése előtt álló embert megfosszák életétől. Hivatalos bejelentés szerint még szerdán a jogi közlönyben is közzéteszik a döntést, amely ezt követően törvényessé válik.

A taláros testület október 22-én alkotmánysértőnek ítélte azt a törvényi előírást, amely lehetővé teszi a terhesség megszakítását, amennyiben az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészségkárosodással fog világra jönni. A döntés eddig nem vált hatályossá, mert a jogi közlönyben csak írásos indokolással együtt hirdethetik ki, ez pedig csak most készült el.

Az alkotmánybíróság által kétségbe vont előírás annak a három kivételnek egyike, amelyek fennállása esetén az 1993 óta Lengyelországban érvényes abortusztörvény engedélyezi a terhességmegszakítást. A terhességmegszakítás még akkor lehetséges, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve, ha a megfogant élet bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – következménye.

Az alkotmánybíróság indokolásában leszögezte: a magzat súlyos sérülésének vagy gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elegendő indok ahhoz, hogy a születése előtt álló embert megfosszák életétől. Az első kommentárok szerint az októberi alkotmánybírósági döntéshez fűzött indoklás gyakorlatilag lehetővé teszi az eddigi abortuszkompromisszum megőrzését, ugyanis lehet hivatkozni arra, hogy a magzat valószínűsített károsodása az anya életét és egészségét veszélyezteti. Ezt a kitételt az alkotmánybírák most először fogalmazták meg. A Polsat News kereskedelmi hírtelevízió kommentárja szerint ez a megfogalmazás "kiskaput" nyit, az anya – akár pszichikai – egészségét ugyanis elvileg egy beteg gyermek születése is veszélyeztetheti.

PestiSracok facebook image

A kompromisszumos értelmezés lehetősége ellenére a döntés várható hatályba lépése heves reakciókat váltott ki szerdán lengyel ellenzéki politikusok részéről. A fő parlamenti ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) politikusai sajtóértekezletükön népszavazás kezdeményezését helyezték kilátásba az ügyben. Borys Budka, a KO vezető pártjának, a Polgári Platformnak az elnöke provokációnak nevezte, hogy az alkotmánybírósági döntést a koronavírus-járvány elleni küzdelem közepette hirdetik ki a jogi közlönyben. Szerinte egy ilyen álítéletre semmilyen jogállamiságot betartó kormány nem lesz tekintettel.

A korábbi tüntetéseket szervező Nők Sztrájkja feminista mozgalom vezetői sajtóértekezletükön kijelentették: készen állnak arra, hogy újból utcára vonuljanak. Varsóban és néhány más lengyelországi városban a tüntetéseket még szerda este megtartották. A fővárosban a néhány ezres tiltakozás több helyen megbénította a forgalmat, nagyobb tömeg gyűlt össze Krakkóban és Wroclawban is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.