Pesti Srácok

Iszlamista csoport követte el a húsvétvasárnapi támadásokat Srí Lankán

Iszlamista csoport követte el a húsvétvasárnapi támadásokat Srí Lankán

Egy Srí Lanka-i iszlamista csoport, a Nemzeti Tovfik Dzsamaat követte el a több, mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat - mondta el Radzsita Szenaratne helyi egészségügyi miniszter hétfőn.

A három templom és három luxusszálló ellen egy időben elkövetett támadásokban részt vevő hét öngyilkos merénylő mindegyike Srí Lanka-i állampolgár volt. A hatóságok azt gyanítják, hogy a szélsőségesek külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek, egy nemzetközi hálózat támogathatta őket. Húsvét vasárnapján összesen kilenc robbantás történt az ázsiai szigetországban, amelyben 290-en életüket vesztették és 500-an megsebesültek. Az áldozatok között legalább 27 külföldi van. A hatóságok eddig 24 embert vettek őrizetbe. Anders Holch Povlsen, Dánia leggazdagabb embere négy gyermeke közül hármat veszített el a merényletekben - közölte a férfi divatcégének szóvivője hétfőn. A család éppen Srí Lankán nyaralt. Hivatalos értesülések szerint a rendőrség a támadások előtt több, mint egy héttel figyelmeztetett arra, hogy templomok válhatnak merényletek célpontjaivá. Prijalal Disszanajake rendőrfőkapitány-helyettes április 11-i tájékoztatójában azt írta: egy helyi iszlamista csoport katolikus templomok és India Srí Lanka-i nagykövetségének megtámadására készül. A jelentésben több gyanúsított neve szerepelt, akik a Christchurch-i mecsetek elleni támadást követően más vallások ellen uszítottak. A tájékoztatót több rendőri egység megkapta, de az információ nem jutott el Ranil Vikremeszinghe kormányfőhöz és minisztereihez, így semmilyen óvintézkedésre nem került sor. A kormányfő viszonya feszült a biztonsági erőkkel, amelyek Maitripala Sziriszena elnök és védelmi miniszter irányítása alatt állnak. Sziriszena tavaly októberben eltávolította Vikremeszinghét tisztségéből, de döntését a legfelsőbb bíróság alkotmányba ütközőnek minősítette, és érvénytelenítette. A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muszlim, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A polgárháború vége - 2009 - óta eddig nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.