Pesti Srácok

Iszlamista terrortámadásoktól tart a német belügyminiszter

Iszlamista terrortámadásoktól tart a német belügyminiszter

A német belügyminiszter szerint iszlamista terrortámadások veszélye fenyegeti Németországot. Thomas de Maiziere egy hétvégi interjúban elmondta, hogy a német hatóságok már több mint 280 embert tartanak nyilván, akikről feltételezik, hogy vállalkozhatnak iszlamista terrorcselekmények elkövetésére.

"Szívesen mondanám, hogy nálunk nem fordulhatnak elő olyan merényletek, mint Brüsszelben vagy Párizsban, de egy belügyminiszter nem tehet ilyet. Csak annyit mondhatok, hogy jelenleg nem kell meghatározott helyre és időre vonatkozó figyelmeztetést kiadni" - mondta de Maiziere a Bild című lapnak. A Charlie Hebdo című francia szatirikus lap párizsi szerkesztősége ellen januárban végrehajtott támadás új taktikát jelez: azt mutatja, hogy a terroristák egyszerre több helyszínen zajló támadást is indíthatnak, amely akár több napig is eltarthat - mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy a német választ az új kihívásra a szövetségi rendőrség keretében működő, "robusztus rendőri egységek" jelentik.

A rendőrségi szervezetben egy új elemet fejlesztenek ki, az úgynevezett terrorellenes készenléti rendőrséget, amelynek tagjai különleges kiképzésben vesznek részt és speciális felszereléssel rendelkeznek. A szövetségi rendőrségen az idén több mint 400, jövőre további 350 új állást hoznak létre, az alkotmányvédelmi hivatal és a szövetségi bűnügyi hivatal személyi állományát pedig 200-200 fővel növelik - mondta a német belügyminiszter.

PestiSracok facebook image

Németországban a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzata a szalafizmus. Az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekedő és a világi államot elutasító irányzat híveinek száma hétezerre tehető. Eddig több mint 650 szélsőséges iszlamista utazott Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez. Közülük szinte mindenki kapcsolatban állt szalafistákkal - írta a Bild.

Forrás: MTI

Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.