Pesti Srácok

Mirkóczki nemrég még „beteges deviánsnak” nevezte Alföldit, most már ajnározza (Videóval!)

„Beteges deviancia”, „nemzetgyalázás”, „kereszténygyalázás”, „történelemhamisítás” – ezeket a szavakat Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője használta Alföldi Róbert ténykedésére még 2013-ban. Ma már szerinte Alföldi is „feltétele egy normális országnak” - írja a Mandiner.

A portál még csütörtökön számolt be arról, hogy Mirkóczki Ádám szerint Alföldi Róbert „nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”. Most azt írják, mint oly sok más ügyben, ebben a kérdésben is teljesen mást mondott még pár évvel ezelőtt a Jobbik, sőt konkrétan maga Mirkóczki Ádám is.Mirkóczki 2013 augusztusában egy Alföldi-rendezés kapcsán a Parlamentben háborodott fel azon, hogy szerinte a Fidesz három éven keresztül „kitartotta” Alföldit. A parlamenti jegyzőkönyvek szerint Mirkóczki így fogalmazott:

Mirkóczki egyébként a HVG-s Tóta W. Árpádnak adott interjújában azt is kifejtette, hogy a Jobbik 2010 előtti retorikája nem volt igaz, és „Igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat”. Már csak az a kérdés, mi van a Jobbik 2013-as retorikájával? – tette fel a kérdést a Mandiner. Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, Mirkóczki „őszödi beszéde” sok nemzeti radikálisnál kiverte a biztosítékot. Például Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd is beolvasott neki, Kassab Adonis volt ferencvárosi jobbikos képviselő pedig azt írta, hányingere van a gerinctelen Mirkóczkitól, és április 8-án a nemzeti radikálisok bosszúból a Fideszre fognak szavazni.

Forrás: Mandiner; fotó: Origo
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.