Itt van május elseje, de a haladók már a Pride-on vonulnak

Az ipari forradalom két dolgot eredményezett a munkásosztály számára: egyszerre tette nehezebbé az életüket, miközben hangzatos szavakkal létrehozta az eleinte még valóban érdekvédő szervezeteiket, amelyek később baloldali mozgalmakká alakultak. És mint minden ideológiának, nekik is szükségük volt egy ünnepnapra, így született meg május elseje, a munka ünnepe, amit a duplagondol jegyében kötelező jelleggel meg kellett tartani a kommunista diktatúrák alatt.

Ha igazán őszinték akarunk lenni, be kell ismerni, a majális, május elejének megünneplése nem egy kommunista hagyomány, csupán jó szokásuk szerint ezt is ellopták. Eredetileg az első vetéseket ünnepelték, és a szeszélyes április után az igazi meleg hónapok beköszöntését. Különösen kiemelt nap azért nem volt, mert a paraszti kultúrában minden hónapra jutott egy hosszúhétvége, egy-egy egyházi szünnap (a szocialista hazugságokkal ellentétben akkoriban sokkal több szabadság jutott a munkanapokra, mint a felvilágosodás után). A munkásmozgalmak a XIX. század végén kapták fel május elsejét, az 1886-os szakszervezeti sztrájkra emlékezve. Szükség is volt rá, hiszen a századfordulóval, az iparosodással együtt járt az egyházi ünnepek és szünnapok kiszorulása. Bár szóban jól hangzott, hogy a gyári munkások tíz-tizenkét órás munkanapjait sikeresen visszaszorították nyolc órára, azonban mivel ez együtt járt a hétvégék és búcsújárások által nyújtott szabadság eltörlésével tulajdonképpen többet kellett dolgozniuk, mint azelőtt. Tízet öt centért: a te érdekeidet védjük, de azért dolgozz nekünk többet (nem véletlen, hogy Marxot is gyártulajdonosok támogatták)

A kommunista diktatúrák annyira komolyan vették a munka ünnepét, hogy kötelező szabadnappán nyilvánították. Ha akartad, ha nem ünnepelned kellett, felvonulni, és élvezni, ha beledöglesz is. Szép ellensúlyt nyújtott a kommunista szombatok, és az “önkéntes túlórák” mellett, hogy a nép kapott egy teljes szabadnapot, amit azzal kellett töltenie, hogy felvonul. Igazi képviselet a munkásosztálynak. Így történt 1957-ben is, mikor a szabadságharc eltörlésének jegyében szovjet puskacsövek mellett vonulhatott fel az “ünneplő tömeg”. Mertek volna nem szabadon vonulni.

Május elseje 1957-ben a képen a Magyarország egyetlen őszinte mosolya abból az évből. Forrás: Múltkor

Később a szocializmus konszolidációjával ez is enyhült kissé. Persze, a kötelező felvonulások megmaradtak, de volt sör és virsli, ahogy beköszöntött a gulyáskommunizmus a május elseje is inkább ünnepivé vált: rövidebbek lettek a kötelező programok, de megjelentek a szabad foglalkozások is.

A rendszerváltás után ennek a konszolidációnak köszönhetően megmaradt egyfajta nosztalgikus hangulat az ünneppel kapcsolatban. Teljesen jogosan. Miután nem volt kötelező a részvétel május elseje az lett, ami: egyszerű munkaszüneti nap, amikor az ember lehetett a családdal, elmehetett majálisozni, nem voltak kötelező felvonulások, de megmaradt a sör és a virsli. Így már a jelentősen elfogadhatóbbá vált az egész egy jobboldali ember számára is. Alapvetően mindent szeretünk, ami nem kötelező, munkaszünettel jár, ha pedig jár vele egy-két sör is, akkor kifejezetten élvezhető.

A komcsik azonban nem változnak, nekik kell a kötelező ideológiai felvonulás, ahol most már nem a munkásosztály képviselteti magát, hanem a jóENberek^tm. Ilyen lett a Pride. Az új proletárok, vagyis a szexuális kisebbségek napja, amire manapság már nem a szakszervezetek, hanem az NGO-k szervezik a tömegeket, és bár ma már nem repül rá az ÁVH arra, aki nem hajlandó elmenni rá, de a “morál” lovagjai viszont azonnal ellenségnek tekintik. Amint elkezdtünk élvezni valamit, amit a szocik találtak ki, azonnal csinálnak belőle egy másik, élvezhetetlenebb és idegesítőbb verziót. Olcsó sör és virsli már nincs, csak tangabugyis kék szakállú “nőket” szállító kamionok.

Szivárványőrség akcióban. Forrás: Pesti TV

A baloldali pártok valószínűleg idén is a szivárványos zászló alatt ünnepelnek majd, hiszen az ellenzék soraiból egyedül a Mi Hazánk és a parlamenten kívüli Magyar Munkáspárt tart majálist. Az utóbbi a kommunista hagyományok alapján, előbbi valószínűleg inkább a fentebb kifejtett, kicsit régebbi alapokra építkezve. Magunk részéről őszintén szólva egyikkel sincs bajunk: mindenki ünnepeljen úgy, ahogy szeretne. Annyi biztos, hogy ha ma elhagyjuk a szerkesztőséget, mi is legurítunk egy sört, és harapunk hozzá egy virslit. Éljen május elseje.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet