![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/donath-ivanyi.jpg)
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanúsítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.
A politikus a bejegyzésében azt írja: gyanúsítottként idézte be az ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak vádjával.
Egy 2022-es esetről van szó, amikor – állításuk szerint – másokkal együtt akadályoztam az Iványi Gáboréknál tartott, felháborító NAV-os házkutatást
– írja.
Hozzáteszi: a testünkkel védtük Iványi Gábort, amikor a NAV-osok és a demonstráló tömeg egymásnak feszült az épületben.
Hangsúlyozza: videófelvételek bizonyítják, hogy nem alkalmazott erőszakot.
Korábban az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet, és megtagadta a mentelmi jogom felfüggesztését, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez politikai bosszú, koncepciós eljárás, jogi terror. Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyeget. De nem tudnak megfélemlíteni
– írja Donáth Anna.
Forrás: ATV, fotó: videókivágás
Talpra magyar!
2024-08-02 at 14:11
Szerintem inkább egyes bírók hatalmi függetlenségükről van szó ezért menekülnek meg a bűnöző elvtársak és elvtársnők a megfelelő büntetéstől.
quovadis
2024-08-02 at 14:10
@Zebegény
“Ezekkel a tényekkel Sikerült meggyőzni!”
Csak azt lehet meggyőzni aki > IQ60 buta tiszásoknál ez nem állapot. Nem ise erre trenirozott benneteket a gazdi az ügynökképzőben.
Alapvetően aki annyira kétbites mint te, hogy egy google kereséshez is hülye vagy minek is érvelni?
Eszt szoktad meg ezt a hangnemet érted bolsi. A gazdi azt mondja lábhoz blöki és te engedelmesen nyalsz majd visszamész a disznó ülepe mellé ahonnan összenyaláboltak.
A bolsi archetipus mindig abban reménykedik, hogy veséket verhet le vagy körmöket téphetnek le ha hatalomra kerül.. Ez a ’tiszás’ kisember aki majd kizabálja a gazdáját a vagyonából.
A hozzád hasonlókról mindig a toldi jut eszembe:
“Szép öcsém, be nagy kár, Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”
Bár a parasztot ne vedd szó szerint azok urak te meg csak egy cseléd…
Talpra magyar!
2024-08-02 at 14:09
telivér2024-08-02 at 12:37 Aljas vagy mert az alkoholista korrupt tolvaj Gyurcsányod oktatott ilyen féléket mint te arra hogy a velük ellentétes pártokról politikusokról minél szemétkedőbb hazug vádakat költsenek és minél több helyen minél többszőr hangoztassák és a nép majdcsak elhiszi. Ez a szemétkedésetek amit Gyurcsányod mondott filmfelvételen hanggal máig megvan.
quovadis
2024-08-02 at 14:03
Majd meglátjuk mennyire bátor meg beevaló azz ügyészség meg az igazságszolgáltatás.
Szerintem beszariak csak a szakadt cigóval meg a csövessel mernek keménykedni a ‘hűvösvölgyi’ biró elvtársak és elvtársnők.
Jó érthető amikor a csillogószemű éppen Hollandiában, Angliában vagy éppen az USA-ban végzi felsőfokú tanulmányait (ahogy a jobbos hardcore médiamunkásoknál is, hoyg hogynem ezeknek a hazai egyetemek valahogy sehpgyansemjok). Akkor lehet hogy az itáleteknél megremeg a kéz ha a K-telefon megszólal.
Esetleg ha a 12 kerbe több borsodi költözne megváltozna a véleményük – valamelyik nyomentumos barom belengette ezt a 2ker kapcsán de aztán a saját elvtársai is megmondták neki hogy te hülye vagy?
Béla
2024-08-02 at 14:01
A helyzet azért alakul ki, mert Iványi Gábor egyháza a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség korábban jogsértő módon nem fizette be az alkalmazottai egy része után a közterheket, illetve huzamosabb ideig nem fizette az általa igénybe vett közüzemi szolgáltatások díjait. Az ügyészség álláspontja szerint 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni.
Donáth és bandája a csalókat védva erőszakkal akdályozta a hatóságok munkáját.
Az Egyeült Államokban más szelek fújnak.
Al” Capone vagy „Sebhelyesarcú” hírhedt bűnöző volt az Egyesült Államokban, ahol szigorúan vették az adócsalást is.
Egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, de adócsalás miatt végül 1931-ben sikerült börtönbe zárni.
Zebegény
2024-08-02 at 14:01
quovadis2024-08-02 at 13:57
Ezekkel a tényekkel Sikerült meggyőzni!🙏🇭🇺
quovadis
2024-08-02 at 13:57
@Zebegény
Politikai fogoly? Ezt egy feketeöves hazaárulóra mondtad bolsi?
Ha 50 évre bezárnák ezt a nyomorult picsát azt is megérdemelné.
Ja és még valami vén munkásőr a szuverenitásvédelmi törvényt attól az országtól vettük át akinek a seggét nyalod tudod a szörös büdös ülep a szád eőtt amit lefetyelsz amerikai.
Csak szolok. Persze az USA-nak is vannak politikai fogjai százával Trumpból is ezt akartak csinálni te kis hazaáruló.
jordán folyó tirpákjai
2024-08-02 at 13:53
……büszke itélet nemesi itélet…..kár hogy másodfokon 2,9 milliárd kárpi lesz majd azitélet:-))))))….ahogyan az lenni szokott a folyóparti “elitéltekkel”…lásd pont a fake (tisza)folyó parti vén moslék tirpákot
quovadis
2024-08-02 at 13:53
@telivér
“A szerkesztő azért kapja a fizetését, hogy a hazugságokat és tévedéseket a címben korrigálja,”
Miért nem az ATV és az index felületein téped a pofádat komcsi? És mégis ki a fasz vagy te az önjelölt médiatanács elnöke? Vagy éppen felszopod a messiást hétha kinevez fő seggnyalónak?
Csak egy buta tök vagy vagy aki el sem olvassa a cikket alaposan de jártatja a pofáját. Aztán amikor szólnak neki hogy hülye vagy akkor keresi a kifogásokat.
Zebegény
2024-08-02 at 13:50
Annyi mindent átvettünk már a ruszkiktól fedésben-nyíltan, pl. a szuverenitásvédelmi ló*fsz, akkor lassan meg lesz ruszki mintára az első nevesebb politikai foglyunk?
Elkövette!
2024-08-02 at 13:44
Donát elvtársnő annyi fáradtságot sem vett, hogy elolvassa a hivatalos személy elleni erőszak törvényi tényállását. (Btk. 310 §.)
Nem másolom ide, elég csak annyi? bizony elkövették – méghozzá csoportosan – a hivatalos személy elleni erőszakot. S éppen a csoportos elkövetés miatt fenyegeti a törvény ezt a bűncselekményt nyolc évvel és nem öttel, mint alapesetben.
Donát elvtársnő, aki büszkélkedett azzal, hogy az EP-ben rendre a “hazája” ellen áskálódott, most nagy kakikban van, mivel megszűnt – hál’ Istennek – a mentelmi joga.
nőverő hatóság
2024-08-02 at 13:35
Ne verjétek az Annát NAV-osok! Buzi arabok vagytok ti is.
quovadis
2024-08-02 at 13:32
@triacus
hagyd el ezeknek a primitiv kommunistáknak meg tiszaistáknak nem erőssége az olvasás vagy szövegértés. Itejár mindegyik öblögetni egyik sötétebb mint a másik de akkora a pofájuk mint a bácsikapu.
triacus
2024-08-02 at 13:15
@telivér: És nem mellesleg Donátha Anna egy szimpla meghallgatás miatt “Politikai bosszú és megfélemlítés”-ről delirál, illetve “Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegetéstől” retteg:
https://www.facebook.com/donathannajulia.momentum/posts/pfbid02jzff5fw9DBScxkbTaE1HBKAPgxSanSoarp1cgkwn4qh1MhXrWxGngV46PKNnixNzl
triacus
2024-08-02 at 13:13
@telivér: Ezt a cikket, a Független, Objektív, “nincsmásik” Index is ugyanezzel a címmel közölte:
https://index.hu/belfold/2024/08/02/donath-anna-momentum-ugyeszseg-bortonbuntetes-szabadsagvesztes-ivanyi-gabor/
varga eszter
2024-08-02 at 13:06
Ez a se nő se férfi, testével védte Iványit?!
Azt a nőt akit anno a KEDVES papa zaklatott, őt nem gondolta volna, hogy a testével meg kellett volna védenie?
telivér
2024-08-02 at 13:00
triacus
2024-08-02 at 12:49
A szerkesztő azért kapja a fizetését, hogy a hazugságokat és tévedéseket a címben korrigálja, a folyószövegben pedig zárójelben felhívja rájuk a figyelmet.
A másodközléseknél minden hírportálnak megvan a címváltoztatási joga.
El is kéne olvasni az átvett anyagokat, nem eszementen nyomkodni a copy/paste-ot.
Xerxész
2024-08-02 at 12:57
Annácska, nem megfélelmítenek, hanem bezárnak 😉
Bàstya elvtàrs
2024-08-02 at 12:50
AZ eu megtagadta a mentelmi jog felfüggesztését.
Persze hiszen Ott lassan a balliberàlis oldalon kizàrolag menekült bünözök talàlhatok.
Donàth csak a tagsàgi követelményt teljesiti Most….
triacus
2024-08-02 at 12:49
@telivér:
“Miért hazudtok, ún. Pesti Srácok?
Az ügyészség nem kért semmit, hiszen még vádelemelési szakaszban sincs az ügy.”
A PS nem hazudik, hanem szemlézi az ATV-t:
https://www.atv.hu/belfold/20240802/nyolc-evig-terjedo-szabadsagvesztest-ker-az-ugyeszseg-donath-annara
Red Panther
2024-08-02 at 12:40
Yoggi
Donáth írja a facebook bejegyzésében, amit a zsindex mellékelt is.
Haladjunk
2024-08-02 at 12:40
Boldog István fideszes országgyűlési képviselőre is hat évet kért az ügyészség, három éve.
Azóta is köszöni szépen jól van.
Tíz évet kért az ügyészség Schadl Györgyre, nyolcat Völner Pálra.
Ők is jól vannak!
Lépjünk tovább!
Haladjunk!
telivér
2024-08-02 at 12:37
gyozo2018
2024-08-02 at 12:17
Nincs itt semmi idézet, kedves Einstein. Egy idézet idézőjelet is tartalmaz, de ha mégsem, legalább egy alany (D.A.) és egy állítmány (mondta, nyilatkozta, stb.) utal arra, hogy ez egy hivatkozás.
Amit viszont itt látunk, az egy amatőr, odavetett, igénytelen – de ez esetben sajnos félretájékoztató – címadás valamelyik belpesti sráctól.
(Már, elnézést, hogy egy felnőtt embert korrepetálok logikából és stilisztikából, de sajnos van mit…)
miner
2024-08-02 at 12:36
Most mi a baj? Az ügyészségnek ez a dolga, a vizsgálat után. A bíróság meg eldönti, hogy jogos-e. Vagy nem?
api01
2024-08-02 at 12:31
A HAZAÁRULÁST OLCSÓN MEGÚSZHATJA …
Mert írok
2024-08-02 at 12:28
Ugyan. Neked kész kikapcsolódás lesz.
Yoggi
2024-08-02 at 12:27
@gyozo2018
“Nem a PS írja, hanem Donáth Annát idézi, szó szerint,
te félnótás.”
Megint nagyot mész, kicsihuszár.
Kérlek, mutasd már meg, hol találom azt a forrást, ahol ezt szó szerint leírja!
Az erőlködésed megelőzendő, a “Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyeget.” és a “Nyolc évig terjedő szabadságvesztést kér az ügyészség Donáth Annára” még csak köszönőviszonyban sincs egymással.
Az egyik az említett bűncselekmény miatt kiszabható minimum és maximum büntetési tétel, a másik pedig egy tényállás, amikor az ügyészség a körülmények mérlegelésével a kiszabható legsúlyosabb büntetést kéri.
Tényleg nem értem, hogy amikor valaki ennyire ostoba, és még olvasni sem tud, akkor minek akar bárkit is kioktatni?
Álló szájjal a faszerdőbe, és láthatóan élvezed, mert folytatólagosan követed el eme cselekményt.
Mikia35
2024-08-02 at 12:19
Hazaárulásért CSAK nyolc évet kérni felháborító!
Még a 28 év is kevés!!!
És Klárika? Mennyit kap?
számonkérni mindent, elszámoltatni, és elítélni MINDEGYIKET!
gyozo2018
2024-08-02 at 12:17
telivér
2024-08-02 at 12:12
/
Nem a PS írja, hanem Donáth Annát idézi, szó szerint,
te félnótás.
telivér
2024-08-02 at 12:12
“Nyolc évig terjedő szabadságvesztést kér az ügyészség Donáth Annára”
Miért hazudtok, ún. Pesti Srácok?
Az ügyészség nem kért semmit, hiszen még vádelemelési szakaszban sincs az ügy.
Egyelőre csak gyanúsítottként hallgatják ki.
Józan gondolkodás
2024-08-02 at 11:44
Istenem! Csak lenne bíróság, aki el meri ítélni ezt a nőt! annyi aljasság van már a számláján. Iványi sem különb!
na4
2024-08-02 at 11:40
Hülye hisztérika 👎 Meg is érdemelné.