
Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek, kiemelve, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben: 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdelemben.
Fontos eleme a gazdaságfehérítésnek a kormány 2018. július 1-én debütált NAV online számla rendszere. Az online számla amellett, hogy segíti a jogkövető vállalkozásokat, több százmilliárd forintnyi pluszbevételt is hoz az államkasszának. A bevételi adatok tanúsága szerint az ennek a digitális megoldásnak tulajdonítható többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül
– tette hozzá.
A rendszerbe eddig 1,4 millióan regisztráltak, közülük 1,2 millióan már szolgáltattak is adatot. A csaknem kétmilliárd számla túlnyomó többségét elektronikus számlázó program segítségével küldték be az adóhatósághoz. Sőt, a NAV Online Számlázóját használók száma is meghaladta már a 228 ezret, míg a számlázó mobil alkalmazását 75 844 okoseszközre töltötték le
– ismertette. Izer Norbert emlékeztetett: 2021 óta minden számlára rálát az adóhivatal, azóta ugrásszerűen megnőtt az online számla rendszerbe beérkező számlák száma. Míg 2019-ben átlagosan havonta kétmillió számláról érkezett adat, tavaly ez a szám már 66 millióra emelkedett.
A rendszer egyik legnagyobb vívmánya, hogy könnyen át lehet térni az elektronikus számlázásra, amely gyors és egyszerű. Ráadásul a papírszámláról áttérők számlánként több száz forintot is spórolhatnak. Az online számlázás révén pedig a cégek egyre nagyobb informatikai jártasságra tesznek szert, amely nemcsak az adott vállalkozást fejleszti, hanem jelentős szerepet játszhat Magyarország versenyképességének további növekedésében is
– fejtette ki. Az online számla rendszer eredménye visszaköszön a kormány egyik legfontosabb célkitűzésében, azaz az áfacsalás elleni sikeres küzdelemben is. A feketegazdaság visszaszorítása, az úgynevezett áfarés – az állam által be nem szedett, azaz hiányzó áfa összege – kimagasló javulása ugyanis egyrészt pénzügyi mozgásteret ad az adók csökkentésére, másrészt kiemelt szerepet játszhat Magyarország versenyképességének további növekedésében. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 2010-ben még 22 százalék volt az áfarés aránya, ami mára 5,1 százalékra csökkent. Az Európai Bizottság jelentése megerősítette: a magyar eredmény kiugró javulásában jól követhetők voltak az olyan intézkedések hatásai, mint az online pénztárgép (2014), az EKÁER (2015), az online számla (2018) bevezetése, valamint 2020-as kiterjesztése, illetve akár az otthonfelújítási támogatás bevezetése is, hiszen alapkövetelménnyé vált a számlák kibocsátása.
Ma különösen fontos, hogy – védve a tisztességes vállalkozásokat – senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik. A gazdaság fehéredése, az adók hatékonyabb beszedése, és az ezáltal lehetővé váló adócsökkentések pedig még válságállóbbá tették a magyar gazdaságot, ami a mostani háborús időkben még nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban
– fogalmazott Izer Norbert.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre
Solaris
2023-05-30 at 09:54
Amikor elérjük a teljes fehérséget, hátradőlhetük,
onnantól csak a nertársak jutnak sarzsihoz 200°% százalékos
törvényességgel.
Elkaptak egy piaci árust, néhány “felmárkázott” műanyag ronggyal.
A közrádió üzemeltetési költségeit nem érte el a “fogás” , nem beszélve
a vámkommandó költségeiről.
De ami ingyen van, azt mi fizetjük, persze hitelből…
Orientál
2023-05-29 at 14:38
És ezzel rengeteg papírmunkát is ellehet kerülni. Időt is melehet takarítani vele.
csakafidesz
2023-05-29 at 14:14
Egy szebb korban egy kabát még élete végéig kiszolgálta az embert, és a dolgok valódi, erős anyagból készültek, az ennivalók színezék és adalék nélkül. Akkor a kereskedő fogott egy papírlapot és kézzel ráírta, hogy …. fizetve, dátum, aláírás, pecsét. Az emberek nem tolongtak mindenféle vacakért a boltokban, nem volt időtöltés a shoppingolás, csak azt vették meg amire szükségük volt, és amit megvettek az tíz év múlva is megvolt.
Ebben a szép korban semmiféle elektronikus vacak nem volt és egy rövidzárlat a dolgokat nem tette taccsra. A kereskedőnek volt ideje a vevővel szót váltani, az orvos megvizsgálta a beteget, kikérdezte, ha kell vigasztalta és nem a képernyőjét bámulta a TB rovatok színe szerint. Komoly út volt, ha a Gőzös levitte az embert Siófokra. Komoly kirándulás volt biciklivel felmenni Zebegénybe.
Egy szebb korban normális volt az élet.