Pesti Srácok

Izraeli-amerikai szakértő: Soros a rabszolgaságot pénzeli, a CEU bolsevik jelleggel működik

Izraeli-amerikai szakértő: Soros a rabszolgaságot pénzeli, a CEU bolsevik jelleggel működik

Soros György „a pénzével és tekintélyével képes megváltoztatni az Egyesült Államok politikai tájképét” – nyilatkozta a Mandinernek az izraeli származású amerikai Rachel Ehrenfeld, az American Center for Democracy igazgatója. A neokon körökhöz tartozó terrorizmus szakértő szerint Orbán Viktor egyáltalán nem dimenzionálta túl Soros jelentőségét, aki valóban nem csupán egy a sok amerikai milliárdos közül. Ehrenfeld azt mondta: imádja a magyarországi Soros-plakátokat.

Az interjú azzal a kérdéssel kezdődik, mit szól a Soros-plakátokhoz. Erre Ehrenfeld azt felelte:

Amikor pedig Szilvay Gergely újságíró azt firtatta, hogy a plakátkampány nem az emberek alantas indulatait mozgatta-e meg, úgy válaszolt:

PestiSracok facebook image

Ezután arról beszélt: a CEU működéséből is látszik, hogy egyre balosabb, progresszívebb, és úgy tanítanak a globalizációról, klímaváltozásról és a többiről, mintha az lenne az igazság. A szakértőt mindez a bolsevikok kezdeti időszakára emlékezteti.

Soros a rabszolgaságot pénzeli

Rachel Ehrenfeld kiemelte: Orbán Viktor egyáltalán nem dimenzionálta túl Soros jelentőségét, aki nem csupán egy milliárdos a sok közül, hanem „a pénzével és tekintélyével képes megváltoztatni az Egyesült Államok politikai tájképét”. Példaként a drogliberalizációt hozta föl:

Megjegyezte: Soros az egyes országokat a saját pénzügyi és politikai érdekei szerint minősíti. Ehrenfeld szerint nagyon vicces, hogy a progresszív baloldal azt hiszi, együtt tudnak élni a muszlimokkal – ez ugyanis teljesen illogikus.

A teljes cikket ITT elolvashatja.

Forrás: Mandiner.hu; Vezető kép: smashinginterviews.com

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.