Pesti Srácok

Jakab Péter azzal áltatja magát, hogy nem győzték le, sőt, most kapcsol majd rá igazán

Jakab Péter azzal áltatja magát, hogy nem győzték le, sőt, most kapcsol majd rá igazán

A Jobbik pártelnöke, miután tegnap a közösségi oldalán bejelentette, hogy lemond pártelnöki pozíciójáról, ma már azzal állt elő, hogy nem győzték le, sőt, most lesz csak igazán energiája felvenni azt a bizonyos kesztyűt. Bár nagyon úgy néz ki, hogy a kormánypártok és az ellenzéki tábor egyszerre lélegzett fel, hogy a parizerkirály végre észrevette magát és életében talán először bölcs politikai döntést hozott (némi nyomásra), úgy tűnik, egy ideig még alkalmatlankodik a magyar politika színterén. Legalábbis most ezt ígéri, aztán Molnár Enikő majd eldönti helyette, hogy mi legyen.

– írja közösségi oldalán Jakab Péter, miután több helyen is durrant a pezsgő a nagy bejelentését követően. A volt elnököt azonban teljesen nem tudták társai kigolyózni, ugyanis frakcióvezetőként továbbra is élvezhetjük performanszait, de feltehetően idővel ettől a tisztségtől is meg kell válnia. Jakabnak úgy tűnik, nem tetszik, hogy a könnycseppek hullása elmaradt, sőt, inkább pozitív, mintsem negatív érzést váltott ki a legtöbbekből. Ezért ma már azzal fenyegetőzik, hogy visszatér és nem győzték le, csak úgy tűnik. Mint írja:

PestiSracok facebook image

Azért azt még várjuk meg, hogy a Feri ehhez mit fog szólni.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.