Pesti Srácok

Japán éveken át szállított tiltott árut Észak-Koreába

Japán éveken át szállított tiltott árut Észak-Koreába

Japán éveken át exportált olyan stratégiai felhasználású, illetve luxustermékeket Észak-Koreába, amelyeket tiltanak az ENSZ Phenjant sújtó büntetőintézkedései – olvasható a világszervezet több jelentésében, amelyekről vasárnap számolt be a Yonhap japán hírügynökség.

Tíz jelentés szerint is, amelyek 2010 és 2019 között készültek, beszámol olyan esetekről, amikor japán cégek tiltott árut szállítottak Észak-Koreának. Egy 2016-os ENSZ jelentés szerint például Észak-Koreába kerültek olyan radarantennák, amelyeket egy japán cég gyártott, és az ország a hadihajóit szerelte fel ezekkel. Tokió nemrég vádolta meg pont Dél-Koreát azzal, hogy tiltott ipari termékeket szállított Észak-Koreának; ezzel indokolta, hogy korlátozta exportját Dél-Koreába, miután vita tört ki Tokió és Szöul között a Japán által a második világháború idején működtetet kényszermunkatáborok miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dél-koreai egyesítési minisztérium/Yonhap
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.