Pesti Srácok

Jellemzően hallgat a baloldali média a Lánchíd-botrányról

Jellemzően hallgat a baloldali média a Lánchíd-botrányról

Amilyen mesterien tudják hónapokon keresztül rágni a híreket a jobboldallal kapcsolatban a baloldali médiumok, úgy merülnek mély hallgatásba, ha az ő térfelükön kezd teljesen zavaros lenni az egyébként is opálos víz. Most éppen a Lánchíd körüli korrupciógyanús helyzet nem éri el az ingerküszöbüket, vagy olyan kellemetlen a helyzet, hogy inkább nem is akarnak mit hozzáfűzni. Pedig a Kormányinfón olyan kis kíváncsiak szoktak lenni – kár, hogy most a nagy érdeklődés elmaradt. Lenne viszont mit kérdezni, de sajnos a Budapestinfók már megszűntek a "mindenre nyitott és átlátható" fővárosi vezetésnél.

Egyre nagyobb hullámokat vet a főpolgármester körül kibontakozó hídfelújítási botrány. Az ügyben komoly fordulópont volt, amikor kiderült, hogy a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-től 900 millió forint került az Amnesty-vezető, Vig Dávid számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István feljelentést tett, sikkasztás gyanújával.

Kínos hallgatás

A Magyar Nemzet cikke azt járja körül, hogy miként reagál a baloldali sajtó a fővárosi vezetés körül kialakuló botrányra, és hogy milyen stratégiai megfontolás lehet a lépéseik mögött. Budapest baloldali vezetését érezhetően zavarja a hídfelújítási botrány, mivel hosszú ideje sem a baloldali pártok, sem a főváros, sem pedig a baloldali budapesti politikusok nem válaszolnak az ügy fejleményeit érintő kérdésekre. A Magyar Nemzet az elmúlt hetekben számos megkeresést küldött a fővárosi önkormányzatnak és a Fővárosi Közgyűlés képviselőinek az üggyel kapcsolatban, de ezidáig semmilyen választ nem kaptak.

PestiSracok facebook image

A baloldali sajtó mindeközben látványosan kerüli a botrányt: a 444.hu – amely épp most kapott tízmilliós támogatást az amerikai nagykövetségtől – nem számolt be egyetlen cikkben sem az ügyről. Ha valaki a portál keresőjébe beírja a „Vig Mór” vagy a „Sunstrike” nevet, nem fog találni semmilyen releváns találatot az elmúlt hónapokból. A 24.hu is hasonlóan kezeli az ügyet, ahol szintén nehéz találni bármilyen információkat Vig Mórról, vagy a közte és az A-Híd Zrt. közötti kapcsolatról. Ha mégis van ilyen cikk a témában, azt alaposan elrejtették.

Radar alatt tartás

A szintén amerikai nagykövetségi pénzt elnyerő Telex.hu ugyanakkor januárban beszámolt a Lánchíd-felújítás kivitelezőjénél tartott házkutatásról; később még megjelent egy általuk írt cikk Vig Mórról, január 27-én.

– írta a Telex. Ez alapján a Telex számára is nyilvánvalóvá lehetett, hogy Karácsony Gergely nem mond igazat. Ennek ellenére az ügy jó eséllyel elhalt az oldal olvasói számára, hiszen a további fejleményekről már nem található híradás. Tehát általánosságban véve a módszer továbbra is vagy az agyonhallgatás, vagy a pedig az ügy olyan kontextusban való tálalása, amely elveszi annak az élét.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.