lánchíd
Az egész fővárost behálózó visszaosztó-jutalékos rendszert épített ki a baloldal Budapesten
Nehéz lenne megállapítani, hogy pontosan melyik pártok milyen mélységig érintettek abban a hálózatban, amely a folyamatosan felszínre bukó fővárosi korrupciós hálózatok feltárásával kirajzolódik. Úgy tűnik, ahogy a pártrendszernek, úgy a Budapestet átszövő jutalékos, visszaosztáson alapuló rendszernek is a Gyurcsány-párt a fő működtetője. A rendszerben azonban a szocialista párt megmaradt üzleti és humánerőforrásait is felhasználják egyes "üzleti" körök, míg a törpepártok rendre kiszolgálói feladatokat látnak el a rendszerben. Egy valami azonban biztos: látható mintázat rajzolódik ki a Trippon Norbert újpesti alpolgármester házánál, az óbudai városházán, valamint a főpolgármester jogászánál, Vig Mórnál tartott NAV-razziákból, és az elmúlt hónapok ezen körökhöz köthető botrányaiból. Legalábbis kontextusba került az a Lackner Csabának tulajdonított mondás, miszerint aki nem keresi meg az önkormányzati politikában az évi száz milliót, az hülye. Munka helyett ovis durci: Karácsony Gergely megsértődött Magyar Péterre, és a Dunával harcol a Tisza ellen
Aki esetleg azt gondolná, hogy Karácsony Gergely szűk két héttel az EP- és önkormányzati választások előtt végre dolgozni kezdett, az csúnyán csalatkozhat, hiszen ez az ünnepi pillanat még nem jött el. Túl korán van még ehhez. A főpolgármester azonban a múltkori keménykedést követően visszatért régi énjéhez és bizony sértődős kedvében volt, most éppen Magyar Péterre durcizott be. Tudjuk, hogy egymás gyötrése és köpködése kötelező feladat a baloldalon, a tét pedig egyre nagyobb. A másik sértődős nebáncsvirágnak, Magyar Péternek – ahogy sokaknak – nem tetszett Karácsony Gergely budapesti munkája, a Lánchíddal kapcsolatos töketlenkedése és károkozása, ezt pedig elmondta egy interjúban. Nem kellett volna, mert a két takaréklángelme találkozása olyan komoly lángokat keltett, amit Karácsony a Duna vizével próbált oltani. A hatalmas poén ebben az volt, hogy Karácsony a főváros védőangyalaként a Tisza ellen a Dunát vette elő. Jobb dolga nem volt neki sem. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.