lánchíd
Alig érdekelt valakit Karácsony lakógyűlése, a főpolgármester mégis elégedett a minimális számú szavazóval, akiknek véleményét kötelezettségnek tekinti
Hiába hosszabbították meg egy héttel, június 18-áig a budapesti lakógyűlésnek nevezett fővárosi véleménynyilvánító szavazás határidejét, így is minimális érdeklődést mutattak a budapesti lakosok, pedig a 14 évesek is szavazhattak a baloldal új csodafegyvereként. Karácsony Gergely főpolgármester szerint óriási siker a kezdeményezés, ugyanakkor van olyan kerület, ahova az eredeti határidő, június 11-e előtt két nappal sem érkezett meg több küldemény. Az egész kezdeményezés több mint százmillió forintba került, de ez ilyenkor nem érdekli a folyamatosan fővárosi csőd miatt vinnyogó főpolgármestert.A Soros-klán új főnökkel támadja hazánkat, vegyük komolyan a fenyegetést (Karanténvlog)
Sokaknak egyszerűen unalmas meghallgatni az igazságot, így volt ez mindig, a Karantén azonban pont emiatt sem marad csendben. A történelem során rengeteg példa bizonyítja, hogy a nagy veszedelmet egy kézlegyintéssel elintézték, aztán jött a feketeleves: a mongolokkal és a törökökkel is ez volt a helyzet, hiába a pontos helyzetjelentések, hiába kondult a vészharang, egyesek csupán nagyokat nevettek, álproblémának nevezték, aztán jött a tatárjárás és a mohácsi csata, de a patópálok és nemzetárulók sosem nyugodtak az évszázadok során. Ma is sokan gúnyosan nevetnek, amikor Soros György neve elhangzik, pedig az orruk előtt vannak a bizonyítékok, sőt, néha nyilatkozatokban mutatja ki a foga fehérjét a klán, de ez sem elég. Nem elég a megannyi ernyőszervezet, akik a magyar társadalmat és berendezkedést támadják, akik lépten-nyomon hazánk ellen lépnek fel és igyekeznek belénk fojtani a szuszt. A Karantén nem mehetett el szó nélkül Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő szánalmas bohózata mellett sem, aki egyetlen kellemetlen kérdésre se válaszolt az ATV műsorában, inkább látványosan mellébeszélt és Orbán Viktort szidta egyenes reakció helyett. Bemutatjuk, hogy milyen az, amikor Karácsony Gergely már ki se mer állni, hanem maga helyett egy fiatal lánnyal mondatja el a kormányszidó hazugságait, és Jámbor elvtárs remek menekülése is szóba kerül, aki csak akkor szeret általánosítani, ha nem a saját politikai közösségéről van szó, a szadista gyermekpornó ügyében csak nyammog és mutogat, felelősséget nem vállal. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.BKK: várhatóan már augusztusban át lehet kelni gyalog a Lánchídon
Másfél hónappal az eredeti szerződésben vállalt időpont előtt megkezdődött a felújított Lánchíd műszaki átadás-átvételi eljárása, tehát gyalog várhatóan már augusztusban át lehet kelni a híd két oldalán végigfutó járdákon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Karácsony már kiegyezne az Autóklubbal
Határozottan üzent a Lánchíd ügyében a Magyar Autóklub elnöke, Karácsony Gergely pedig hajlik a kompromisszumra – írja az Infostart. A főpolgármester az InfoRádiónak adott interjújában beszélt az általa átpolitizált Lánchíd kérdéséről, amikor azonban a Magyar Autóklub szakmai érveivel szembesítették, már arról beszélt: lát lehetőséget arra, hogy közeledjenek az álláspontok.Az LMP is kiszorítaná az autósokat a Lánchídról
A Lánchíd autómentessége mellett érvelt az LMP országgyűlési képviselője szombaton, a kerékpározás világnapján Budapesten. Bakos Bernadett a Clark Ádám téren tartott sajtótájékoztatón helyesnek nevezte, hogy megkérdezik a budapestiek véleményét a Lánchíd leendő forgalmi rendjéről. Az viszont érdekes lesz, ha a budapestiek azt akarják majd, hogy járhassanak az autók a hídon.Mi kérdezünk – Miért támadható jogilag Karácsony lakógyűlése? (Videó)
Karácsony Gergely az általa szervezett Lakógyűléssel akarja alátámasztani hibás politikai döntéseit. Azonban ez a népszavazásnak nevezett politikai haszonszerzési eszköz több sebből vérzik. Például, hogy a kiskorú gyermekek szavazhatnak arról, hogy mennyi adót fizessen be a főváros. A kiskorúak választójoga a fejlett demokratikus jogállamokban kifejezetten ritka – Európában az osztrák példát szokták emlegetni, ahol 16 év a választói korhatár. De a politikai döntéshozatalba sehol sem vonják be a 14 éves gyermekeket. Nem biztos, hogy a szülők azt akarják, hogy gyermekük adataival valamilyen módon visszaélhessenek. A Lakógyűlés tehát egy gyenge (de magas és vékony) ember gyenge próbálkozása arra, hogy hibás döntéseinek legyen valamilyen alapja. De vajon sérti-e a jogszabályokat ez a halvány kezdeményezés? Erről beszélgettünk Dr. Tóth Máté ügyvéddel, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságának a vezetőjével. Részletek a videóban!Karácsony Gergely sebezhetetlen, az árcsökkenéstől pedig neked nagyon rossz lesz (a haladó sajtó szerint) – The Fair Right (videó)
Miután pár hétre parkolópályára tették a csatornámat vélhetően Pankotai Lili anyukája miatt (erről bővebben itt írunk), ezt a pár héttel korábban rögzített videót csak ma tudtuk feltölteni. Az idő azonban semmit sem vett el az érdemeiből, hiszen Karácsony Gergely azóta sem tudja rendesen megfogni a fénykardot, az LMP még mindig nem adta fel a hidak lezárását, a haladó sajtó szerint pedig az árcsökkenés dacára neked még így is nagyon-nagyon rossz. Ebben a mai videóban beszélünk a "Magyar anyák akciócsoport" által szervezett anyák napi tüntetésről, az LMP fantasztikus ötleteiről, Karácsony Gergely páncélozott tenyeréről, de az is kiderül, hogy mekkora az átlag péniszméret. Nézzétek meg a teljes videót, ami egy igazán különleges helyszínen készült. Ezúton is köszönjük a meghívást a Budapest Balcony-nak, aki biztosította számunkra a helyszínt és a fantasztikus hangulatot.El a kezekkel a gyerekektől! Karigeri már a középiskolás fiatalok agyát tömi a baloldali demagógiával
El a kezekkel a gyerekektől, de ezt nemcsak a pedofiloknak üzeni a normális többség, hanem azoknak a politikusoknak is, akik képesek belevonni 14-16 éves fiatalokat abba, hogy fontos dolgokról szavazzanak. Ha figyelembe vesszük, hogy a baloldali demagógia milyen káros a felnőttekre, elképzelhetjük, hogy milyen sérüléseket okoz a gyerekeknél, akik 14 évesen sokkal többet érdemelnek annál, mint hogy Karácsony Gergely semmitmondó, mindent is megígérő üres szólamait hallgassák. Ez történt ugyanis nemrég, hiszen a középiskolásoknak tartott vackorba harapott fejtágításon túl megtudhattuk azt is, hogy a híres Budapesti Lakógyűlésen részt vehetnek már 14 évesek is, elvégre nem lehet elég korán kezdeni az agymosást.Van-e értelme a Budapesti Lakógyűlésnek? Röviden: nincs (Videó)
Karácsony Gergely, nemzetünk biciklisáv felelőse sajtótájékoztatót tervezett tartani az ellenzékhez közel álló médiumoknak a Lánchídhoz kapcsolódó fejlesztésekről. Lapunk tudomást szerzett a tájékoztatóról, így élőben tekinthettük meg, ahogy a hiperpasszív főpolgármester hosszasan taglalja, milyen zöldítéseket tervez a főváros. Elmondása szerint, bár anyagilag rossz helyzetben van Budapest, de amint megérkeznek az uniós források, abból tervezi finanszírozni a megálmodott területfejlesztéseket (zöld sétálóövezeteket is). Ez könnyebb lenne, ha ellenzéki társai nem tartanák hazafias kötelességüknek, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését. Kérdésekre a Blaha Lujza tér császára helyett kabinetfőnöke Balogh Samu válaszolt, aki nem tartja relevánsnak, hogy nem tud elszámolni a főváros a pénzügyi tartalékaival. Továbbá azt sem tartja problémásnak, hogy kiskorú, 14-15 éves gyermekek felhatalmazását kéri a mindig "határozott és karizmatikus" főpolgármester, hiszen nekik is lehet véleményük. Na igen, de felmerül a kérdés, számít-e, hogy mire szavaznak a fővárosi polgárok, amikor nem is biztos, hogy figyelembe fogják venni a véleményüket? Korábban Bakos Bernadett LMP-s politikus stábunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a szavazók (a 14-15 éves gyerekekkel egyetemben) úgy döntenek, hogy maradjon a régi forgalmi rend a Lánchídon, a főváros ennek megfelelően fog dönteni. Balogh Samu erre a kérdésre a mai találkozón nem mert érdemben válaszolni, helyette a zöld Budapest fontosságát hangoztatta. Van-e értelme a lakógyűlésnek, amennyiben csak akkor számít a szavazat, ha a jó választ jelöli meg a budapesti választópolgár? Részletek a videóban.Ajánljuk még