Jobb kezét gránát vitte el, így ballal is a világ legjobbja lett – Takács Károly elképesztő története
„Ami nem öl meg, az megerősít" - írta Nietsche, és akár Takács Károlyra is gondolhatott volna közben. A szerény sorból származó sportlövő hiába volt a világ akkori egyik legjobbja, tiszthelyettesként nem indulhatott el a berlini olimpián. Nem sokkal később a magyar sportvezetés is változtatott az ódivatú szabályokon, így végre bekerült a válogatottba, de ekkor egy balesetben elveszítette lövőkezét. Ezután csak Horthy engedélyével maradhatott katona, de meghálálta a sorsnak a lehetőséget. Hihetetlen kitartással és edzésmunkával bal kézzel is a legjobbá vált, előbb magyar bajnok, majd világbajnok lett, hogy a háború után egymás után kétszer is győzzön az olimpián. „Nem akartam alulmaradni a sorssal szemben és végül is sikerült győznöm” – sportlegendánk felemelő története (1. rész.)
Apai nagyapám – aki fiatal tüzérként harcolt a második világháborúban – gyakran emlegette nekem Takács Károlyt a kitartás mintaképeként. Így már gyerekkoromban sokat hallottam legendás sportolónkról, aki azután nyert két olimpiai bajnokságot, hogy jobbkezét elveszítette. Ballal még jobb lett. Takács többször megharcolt a sorssal, már a Horthy-rendszerben is meg kellett küzdenie a régimódi, vaskalapos szabályokkal, aztán jött a tragikus sérülés, majd a második világháború, s végül a kommunista diktatúra. „Nem akartam alulmaradni a sorssal szemben és végül is sikerült győznöm” – mondta még 1943-ban, hosszú évekkel olimpiai győzelmei előtt, de már csodálatos visszatérése után.
Ócska pisztolyával nyerte meg a versenyeket
Takács Károly 1910. január 21-én született Budapesten, szülei szerény körülmények között nevelték, és, hogy jobb, kiszámíthatóbb élete legyen, már 14 évesen beadták a jutasi Honvéd Altisztképző és Nevelő Intézetbe. Néhány évvel később hivatásos katona lett, így tudott hű maradni szerelméhez, a lövészethez. „Már gyermekkoromban a pisztoly volt legkedvesebb játékszerem – mesélte 1942-ben a Képes Sportnak. –
Tizenkét éves lehettem, mikor egy „igazi“ forgópisztolyt szereztem már magamnak, de a birtoklás öröme csak rövid ideig tartott. Szüleim meglátták nálam a veszedelmes játékszert és azonnali hatállyal elkobozták tőlem. Két évvel később tiszthelyettesképző és nevelőintézetbe kerültem. Itt azután rövidesen áldozhattam kedvelt sportomnak, a céllövészetnek: harmadéves koromban az intézet legjobb hadipuskásává küzdöttem fel magamat.
Sajnos, az intézetben pisztolylövés nem volt s erről a legkedvesebb álmomról egyenlőre
Bár külön nem említette ebben a riportban, de Fég pisztolya avítt, ócska fegyvernek számított azokhoz képest, amelyekkel a többiek küzdöttek. Takács Károly „egyszerű” származása miatt is komoly hátrányból indult, csak akaraterejének és kitartásának köszönheti, hogy sikerült bizonyítania a tisztek között.
Tiszthelyettesként fel sem vették a lövészegyesületekbe
A fiatal sportoló-katona több sportban is kipróbálta magát, de a lövészet volt a mindene, hihetetlen tehetséges volt, egymás után nyerte a céllövő bajnokságokat, egy olyan sportágban jeleskedve, amely hagyományosan a tisztek terepe volt, és ez Horthy Magyarországán még a huszadik század első felében is így maradt. „1933-ban ugyancsak régi pisztolyommal 499 ponttal második helyen végeztem az országos bajnokságban. Egy év múlva a honvéd központi testnevelő intézet hallgatója lettem s bizony csak néha tudtam időt szakítani az edzésre és versenyzésre. Minthogy pedig tiszthelyettes nem lehetett polgári lövészegyesület tagja, egyenlőre
Tiszthelyettesként ráadásul kiemelkedő tudása ellenére sem indulhatott el a berlini olimpián – az csak a tisztek számára volt lehetséges... Őrmesterként itthon maradt, így olyan svéd és német altisztek (!) győztek, akiknél ő rendre jobb eredményeket ért el. Berlin után aztán itthon is belátták, hogy mekkora ostobaság ez a szabály (is), így Takács hosszú idő után végre bekerült a válogatott keretbe.
Végre bekerült a válogatottba, de jött a baleset
„Háromévi hallgatás után, háromhónapos edzéssel, mégis bekerültem a helsinki világbajnokságra tervezett válogatott keretbe, tartalékként! – mondta már 1954-ben, szintén a Képes Sportnak. – 1938 áprilisában gyorstüzelő pisztolyommal a 15 főből álló, volt berlini olimpiai keretet legyőztem! És a még ez évben rendezett versenyeken is jól szerepeltem...
Ezután, mintha megbocsátották volna, hogy altiszt vagyok. Bekerültem az olimpiai keretbe! Nagyon boldog voltam. De nem sokáig... 1938. szeptember 15-én, Baján a hadgyakorlaton egy gránit elvitte a jobbkezem fejét.”
Felfogni is nehéz egy ilyen tragédiát, az egy dolog, hogy sportpályafutásáról minden józan számítás szerint lemondhatott, de a baleset után leszerelés várt rá. Egy egyszerűbb, gyengébb jellemet összetört volna az a hatalmas pofon, őt megerősítette. Hogyan is írta Nietsche? „Ami nem öl meg, az megerősít."
Bokáig állt a töltényhüvelyekben
„Az a kéz, amely a pisztolyt olyan szilárdan fogta, nem volt többé – írta itt olvasható tanulmányában Takács Ferenc. – A részvétnyilvánítók mindegyike meggyőződéssel hitte, hogy örökre vége céllövő karrierjének. Ő azonban nem adta fel.
Kérvényt nyújtott be a >legfelsőbb hadúrhoz<, hogy továbbra is a honvédség keretén belül maradhasson. Miután Horthy Miklós kedvező döntést hozott, azonnal elkezdett balkézzel gyakorolni. A sikerben egyedül ő bízott. Előző életében is megmutatkozott hihetetlen akaratereje, de most azután önmagát nem kímélve fanatikus edzésekbe kezdett. Társai fejcsóválva, de tisztelettel nézték, amikor egy-egy gyakorlás után bokáig állt a töltényhüvelyekben”.
„Takács Károly ht. őrmesternek a tényleges szolgálatban kivételes kegyelemből való meghagyását engedélyezem. Horthy.” – írta a kormányzó, és képzelhetjük, hogy mit érzett hősünk akkor, amikor elolvasta ezeket a sorokat. A törvény szerint – mint „fogyatékost” – le kellett volna szerelni, de így mégis folytatta.
Már egy évvel később sikerült győznie
„Mindenki azt hitte, örökre végeszakadt versenyző pályafutásomnak, én azonban már a szerencsétlenség pillanatában elhatároztam, hogy ezentúl balkézbe veszem a pisztolyt – emlékezett vissza a balesetre és a folytatásra a Képes Sport már idézett 1942-es riportjában. –
A következő év tavaszáig állandó erős edzést tartottam balkézzel, mintegy 10-15.000 töltényt lőttem el. Nem akartam alulmaradni a sorssal szemben és végül is sikerült győznöm. Úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna: 1939 áprilisában céllövő- és automatapisztolyszámban megnyertem az országos versenyt.
Külön érdekessége volt ennek a versenynek, hogy azon céllövő pisztolyban balkézzel 523 pontot értem el, míg a legjobb jobbkezes eredményem csak 521 pont volt. Még ebben az évben sikerrel szerepeltem a luzerni világbajnokságon
Egészen elképesztő, hogy Takács Károly már 1939-ben megnyerte az országos bajnokságot, majd világbajnok lett a magyar csapattal ötalakos gyorspisztolyban! Ő is – ahogyan annyian – már az 1940-es olimpiára készült, de az elmaradt. Közbeszólt a sors (ismét) és a háború – Takács fronttisztként szolgált, majd 1945-ben amerikai fogságba került.
„A háború vége felé Németországban amerikai hadifogságba került Takács, de amint hazatérhetett, azonnal kereste a lehetőséget az edzésre – írta Takács Ferenc. –
Kitartása és önfegyelme a régi. Szél- és esőmentes időben mindig a lőtéren volt, télen pedig szobában felállított hatalakos lőtáblán gyakorolta a célra tartást, a pisztolyvezetést, a mutatóujj mozgását, valamint az ütemérzéket.
A honvédségi versenyeken kívül sorra nyerte az országos bajnokságokat és egyre nagyobb terveket dédelgetett a jövőt illetően. 1947-ben a Partizán SE színeiben szerezte meg az önműködő sportpisztoly olimpiai rendszerű 60 lövéses versenyszám első országos bajnoki címét. 1948-tól a Budapesti Honvédban versenyzett, majd a híres sportszázad tagjaként készült az 1948-as londoni olimpiára."
Folytatom.
