Pesti Srácok

Jobbágy Dénes szerint a hitelek saját tőkéhez viszonyított arányán kellene javítani

null

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója szerint a pénzügyi szektorok problémája a hitelek magas aránya a saját tőkéhez képest; ezen kell javítani. A szakember a megoldásra példaként a Szilícium-völgy amerikai felemelkedését hozta fel, és hangsúlyozta a vállalatvezetők felelősségét a kérdésben.

A Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója szerint mindenki olyan cégbe fektet szívesen, ott akar dolgozni, ahol biztosítottak a feltételek, hogy a vállalat hosszú távon is sikeres legyen. A pénzügyi szakembernek a Világgazdaságnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy azt szeretné lemásolni, ami annak idején lehetővé tette a Szilícium-völgy felemelkedését Amerikában, miközben vállalatvezető társait arra figyelmezteti, hogy óriási a felelősségük abban, hogy miképp tudjuk túlélni ezt a mostani, mélyülő válságot.

A portál azon kérdésére, hogy mi a megoldás a tőke és a tapasztalt munkaerő hiányára, Jobbágy Dénes azt a választ adta, hogy a stabil tulajdonosi háttér és a megfelelő képzettségű, motivált munkaerő békeidőben is a jól működő vállalkozás kulcsa. A tulajdonosok és a munkavállalók is abban érdekeltek, hogy a vállalat hosszú távon is sikeres legyen. Mindenki olyan cégbe fektet szívesen, ott akar dolgozni, ahol biztosítottak ennek a feltételei. Ahhoz, hogy egy cég minőségi munkaerőt és tőkét tudjon magához vonzani, alapvető tényező a biztos piaci helyzet és jövedelemtermelő képesség.

A Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója válaszában kiemelte: egy veszteséges, egyik napról a másikra tengődő cégben ugyanolyan rossz dolgozni, mint tulajdonosnak lenni. A dinamikus fejlődéshez elengedhetetlen a vállalat által megtermelt hozzáadott érték. Ez biztosítja, hogy van pénz bérekre, és – legalábbis idővel – lesz profit osztalékra.

PestiSracok facebook image

– mondta Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója. A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még