Pesti Srácok

Joe Biden Izraelbe utazik

Joe Biden Izraelbe utazik

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat - közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este. Tanácsadók hétfőn már közölték, Joe Biden elnök megfontolás tárgyává teszi, hogy ellátogat-e Izraelbe, elfogadva Benjamin Netanjahu múlt pénteken elhangzott meghívását. Az elnök hétfőn lemondta országon belüli utazását Colorado államba egy kampányeseményre, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági szakértőivel találkozott, valamint telefonon egyeztetett német, egyiptomi és iraki állami vezetőkkel az Izraelben és Gázai-övezetben kialakult biztonsági és humanitárius válságról.

Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője hétfőn, még az amerikai elnök utazásának bejelentése előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden útja stratégiai jelentőségű lenne.

- közölték a Pentagon illetékesei hétfőn. A közlés szerint az amerikai katonák egészségügyi és logisztikai feladatok elvégzéséhez adnának támogatást. A tisztségviselők azt is világossá tették, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában, hogy katonákkal bármilyen módon részt vegyen az izraeli hadsereg katonai műveleteiben a Hamász ellen. Védelmi illetékesek azt közölték, hogy

PestiSracok facebook image

A Földközi-tenger keleti medencéjébe múlt kedden megérkezett a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó vezette, több hadihajóból álló egység, és hétvégén útnak indult egy másik haditengerészeti támadó kötelék, a USS Dwight D. Eisenhower repülőgéphordozó vezetésével. Az amerikai adminisztráció korábbi közlése szerint az amerikai haderő megerősítésének célja a térségbeli elrettentő erő fokozása.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.