
Magyarország arra sürgeti az ENSZ tagállamait, hogy az orosz–ukrán konfliktusban a békét nyilvánítsák elsődleges célnak – jelentette ki az ENSZ Közgyűlése előtt a magyar köztársasági elnök, ahol személyesen is találkozott amerikai kollégájával és annak feleségével.
Novák Katalin a 77. ülésszak plenáris ülésén mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy az ENSZ megalakításának legfontosabb célja a béke volt, ahogy ezt az ENSZ Alapokmány I. cikke is megfogalmazza. A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország szomszédságában 20 évvel a délszláv háború után újra háború zajlik, és különös aggodalmat okoz, hogy a háborúnak határon túl élő magyarok is áldozatául esnek. Megerősítette, hogy Magyarország határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amely hatalmas emberi szenvedést és pusztítást okozva romba döntötte Európa békéjét és súlyos kihatással van a világ rendjére. Novák Katalin elmondta, hogy a magyarok a konfliktus kezdete óta az áldozatok mellett állnak. Jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója; a magyar emberek, egyházak, civil szervezetek, önkormányzatok és a kormány a konfliktus kezdete óta már közel egymillió embernek nyújtottak menedéket.
Megtanultuk, hogy a háború gonosz és nem vezet sehova. A háborúnak csak áldozatai vannak, és a legnagyobb veszteségek a családokat érik: az anyákat és apákat, akik elveszítik gyermekeiket a csatatéren, feleségeket, akik elvesztik férjüket a harcokban, gyerekeket, akik elvesztik testvéreiket a háború poklában
– hangsúlyozta a köztársasági elnök.
A lehető leghatározottabban szólítunk fel az ártatlan civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. Ezeket a bűncselekményeket az illetékes nemzetközi intézményeknek dokumentálniuk kell, ki kell nyomozniuk és bíróság elé kell állítani az elkövetőket. Egyetlen elkövetett bűncselekmény sem maradhat büntetlenül
– tette hozzá.
Mit akarunk elérni az ENSZ-ben? Megnyerni a háborút?
– tette fel a kérdést az államfő, amire választ adva kijelentette, hogy a béke helyreállítása mellett kell kiállni. Rámutatott arra, hogy Magyarország több szövetségi rendszer tagja, az ENSZ mellett a NATO-nak, az Európa Uniónak és az Európa Tanácsnak.
Ezeket a szervezeteket eredendően azért hozták létre, hogy a békét szolgálják, a béke teremtette őket, ez adja identitásuk alapját
– tette hozzá.
Cseppet sem magától értetődő, hogy ma, amikor Európában újra háború, energia- és élelmiszerválság dúl, a háború elkerülése és béke megőrzése érdekében létrehozott szervezetek az ideológiai indoktrinációra összpontosítanak
– fogalmazta meg üzenetét Novák Katalin beszédében.
Novák Katalin több ponton is idézte II. Erzsébetet, a közelmúltban elhunyt brit királynőt, aki 2010-ben az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a vezetés legnehezebb formája a békét “megvívni”. A köztársasági elnök felhívta a világ vezetőinek figyelmét, hogy az ENSZ Nemzetközi Békenapján legyenek hűek II. Erzsébet örökségéhez, hogy békében élhessünk.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Tatár Tivadar
2022-09-25 at 16:49
Az Oroszokat nem nagyon érdekli az e féle béketeremtés. Inkább leveszik a cipőjüket, és azzal dübögnek majd az asztalon. Mint Kruscsov az E.N.SZ. közgyűlésen. Nyugati fenyegetésről hadoválva.
Karácsony.sk
2022-09-25 at 06:21
Zavar lépett föl az erőben!
Annyira gyűlöljük ezt a fosos Joet, hogy mér körülötte az embereket is bűzlönek tartjuk!
Szerintem Novák Katalin amerikai látogátsa az amerikai népnek adott tisztelet s nem a DS-nek!
Az a tény, hogy pont most a fingó Joe az elnök, az csak Novák Katalin pecchje!
Ezt mindenkinek meg kellene értenie!
Szlovákiából……
Kovács Pityu
2022-09-25 at 06:16
A debil Biden szerintem hugyozás után még elfelejt kezet is mosni, úgy ajánlom a köztársasági elnök asszonynak, hogy a szappant mindig kéznél tartsa!
Sanyáta
2022-09-24 at 23:52
Megismerték egymást,mert az usa vezetőjének fogalma sem volt,hogy kivel találkozik.Kérdés mi a fenéről tudtak beszélni,talán a szankciókról vagy a palagázról?Furcsa ez a találka.
Mérleg
2022-09-24 at 18:25
Kedves Katalin! Ön óriási csalódás!Nem kéne az agresszor,uszító usa seggét nyalni!
Nézzen körül az Országban,segítsen!
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!!Erre miért nem szakít időt?
lesi
2022-09-24 at 18:20
katalin nehogy valamit el kapjál ettől a hold korostól
pampafu
2022-09-24 at 16:55
Lehet, hogy szüksége volt arra, hogy megmutassa a kijáratot.
Orientál
2022-09-24 at 16:52
Még szerencsénk hogy nem a diplomáját is lopó Karácsony bámult volna birkaként a szenilis Bidenre , mert Gyurcsány csicskája Karácsony megközelíti Biden elégtelen agyi teljesítményét.
kurátor
2022-09-24 at 16:35
Úgy látszik Novák Katalin hegesztett mosolya Bidennek is jár. Tényleg ez lenne a reálpolitika? Nem hiszem. Novák Katalintól már gennyes kiütétést kapok.
na4
2022-09-24 at 15:52
Kár volt ezzel a hülyével égetni magát Elnök Asszony.
Tudományos libsizmus
2022-09-24 at 14:44
A Budaházy elleni justizmord a jelek szerint hidegen hagyja. Mármint Novákot. De legalább szépen tud mosolyogni.
Orientál
2022-09-24 at 14:23
Lehet hogy Sorosák elvtársaik a Google-nál Microsoftnál ….. olvashatták a nem rég feltett írásomat? Szegény beteg elmeállapotú Biden agyilag tisztába sem lehet azzal hogy kivel miért miről(?) tárgyalhatott ,legalább még olvasni tud de országot irányítani képtelen ,partnereivel önállóan tárgyalásra is teljesen képtelen ,ennyit a vigyoráról. Köztársasági Elnök Asszonyunk viszont betartotta az illendő nemzetközi szokások szabályait ha már Biden mögött utasítgató Sorosék ezt csináltatták Bidennel.
Solaris
2022-09-24 at 14:13
eggyel leljebb kellett volna megfogni.
ja, nincs mit.
Kitekintő
2022-09-24 at 14:12
Az eligazítás megtörtént. Ezen utazások után vajon melyik ország szolgálatában áll köztársasági elnökünk?
hupa
2022-09-24 at 13:46
Dzsó bácsi történelmi tettet hajtott végre. Sikeresen kezet fogott.
K
2022-09-24 at 12:54
A mosolygás ( a vigyor ) már egészen jól megy, lehet hogy még javulni is fog a magyar-USA kapcsolat????
Szerintem is az USA (Ukrajna) az agresszor, és az oroszok a jogos önvédelmi harcukat folytatják a törvénytelen államcsínnyel USA támogatással létrejött náci és agresszor ukrán állammal szemben.
Az ukrán állam egy USA bábállam, azt támogatni nem lehet, sajnálom az ukránokat hogy ezért kell szenvedniük.
Gondolom a liberálisok is vigyorognak ezen.
Jogàsz
2022-09-24 at 12:45
Elìtèlhette volna az Usàt is,mert Ukrajnàn keresztűl hàborùzik Oroszorszàggal. A bèke, az Usa miatt nem jött lètre,mert az èrdekei ùgy kìvànjàk. Nem Oroszorszàg az agresszor,Elnök asszony,hanem az Usa . Ezt kellett volna közölni az ENSZ ben.
Ungarn über alles !
2022-09-24 at 12:13
tudom hogy protokoll meg mifene – de akkor is undorodom ha Hugyos Dzsót látom