Pesti Srácok

Jogerős: életfogytiglanra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát

Jogerős: életfogytiglanra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a hatvankilenc éves férfit, aki előre kitervelten, több lövéssel végzett egy óbudai óvónővel 2018 novemberében – közölte Dávid Lajos megbízott fellebbviteli főügyészhelyettes hétfőn az MTI-vel. Közleményében azt írta a még pénteken született ítéletről, hogy a táblabíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében meghozott döntését, amelyben húsz év fegyházbüntetést róttak ki az elkövetőre.

A másodfokú bíróság döntése értelmében az elkövető huszonöt év elteltével, kilencvenkét évesen kerülhet legkorábban feltételes szabadságra. A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban közölt részleteket az ügyről, akkori közleményük szerint a vádlott amatőr, de gyakorlott lövőnek számított, egyleti tag volt és versenyeken is részt vett. A vádlott együtt élt a lányával és annak élettársával, ám később a fiatalok az élettárs családjához költöztek, amit a férfi nem tudott elfogadni. A vádlott elhatározta, hogy megöli a másik család egyik tagját, a lánya élettársának anyját, akit szintén felelősnek tartott a történtekért. A férfi 2018. november 21-én gépkocsival Óbudára hajtott, magával vitte a lőszerrel betárazott, engedéllyel tartott lőfegyverét. Amikor meglátta az óvónőt, négy célzott lövést adott le rá. A nő a sérülések következtében meghalt. A tettes azután öngyilkosságot kísérelt meg, ám a rendőrök rátaláltak, elfogták, majd kórházba vitték.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.