
Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.
Josep Borrell az Európai Parlament épületében tartott ülés záróbeszédében hangsúlyozta: Európának szüksége van partnerekre, mert egyedül nem tud szembenézni a jelen valamennyi kihívásával.
Az éghajlatváltozás, a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a pénzügyi és gazdasági válság mind partnerségeket igényel
– húzta alá.
Fokoznunk kell a tengeri együttműködést, többet kell tennünk a béke fenntartásáért a szárazföldön, mélyítenünk kell partnerségünket a létfontosságú infrastruktúrák védelme érdekében. Operatív képzéssel kell erősítenünk önmagunkat és partnereinket olyan területeken, mint a hírszerzés, a logisztika vagy a kiber- és hibrid hadviselés. Meg kell tudnunk felelni ezeknek az elvárásoknak
– fogalmazott. Borrell szerint a partnerségek nem függőséghez vezetnek.
A partnerré válás a feleket erősebbé teszi
– mondta. Közölte: az Európai Uniónak többet kell tennie annál, mint hogy békét teremt az európaiak között.
Olyan szereplővé kell válnia a világban, amely hozzájárulhat egy jobb világhoz. Ennek elérésére mindazokkal partnerséget keres, akik hozzá akarnak járulni egy békés és virágzó világ megteremtéséhez
– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
A Schuman Fórumot a jövőben kétévente rendezik meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének védnökségével. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségeket, amelyek meghatározzák az EU magas szintű biztonsági és védelmi törekvéseit. A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre. Megkönnyíti a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást az EU és tagállamai, valamint a partnerei között, valamint megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai helyzeteket és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket. A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai vezetőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Orientál
2023-03-22 at 14:14
Josep Borrell az egyik bűnöző aki az USA csicsásává gyarmatává szolgájává tette az EU-t.
Theo
2023-03-22 at 10:09
Olyan problémák ellen akar harcolni, amiket pont ők ideztek elő.
(Érdekes itt lejjebb az a turani infó Baktriatol.)
Édi
2023-03-22 at 10:04
Pontosabban: mellékszereplőjévé, azért is osztanak díjakat Amerikában.
Pöttöm Panna
2023-03-22 at 09:54
Az erkölcstelenségére büszke gender globalista EU figyelmébe:
A biológiában csak két nem van. Lehet beszélni genderről, ha úgy tetszik, de az szubjektív – szögezte le Richard Dawkins világhírű biológus a Piers Morgen Uncensored című műsorban.
odu
2023-03-22 at 09:40
Ha valakiben megmaradt a sorok között olvasás képessége és van ideje tíz mondatban leírhatná az új júnyó csöppet se vidám jövőképét.A fenti idézeteket akár még a jó rákosi pajkettt is megtapsolná.
K
2023-03-22 at 09:38
Magyarország béketörekvései élesen szemben áll az EU és a NATÓ hangvételével, háborús retorikájával.
-Tehát Magyarország azon szándéka hogy kimaradjon a háborúból MEGHIÚSULT és megszűnt, mivel Magyarország az Európai Unió tagja
Baktria
2023-03-22 at 09:36
A Nyugat a szemünk láttára omlik össze. A globális geoökonómiában új korszak, az Eurázsia korszak jön. Miközben az atlanti időszak lassan a végéhez közeledik. Egy újabb 400-500 éves időszak elején járunk.
Baktria
2023-03-22 at 09:34
Ez az eurázsiaiság részben a modern liberalizmus túlkapásaira adott reakció, amelyet erkölcstelennek tartanak, és idegenek a magyarság szellemi és erkölcsi hagyományaitól. Az identitásra apellálás magyar vonatkozásban azonban az identitás turáni, azaz nem európai összetevőjére való apellálást is jelenti.
„Lényegében az erkölcsi politika magyar szószólói elutasítják a liberalizmus napirendjét, mint lényegtelent” – jegyzi meg Umut Korkut.
„Vagy a magyarság elszakad a ma már romokban heverő Nyugat-Európától, vagy Nyugat-Európával együtt felbomlik és szétesik” – írta 1936-ban a „Magyar Turáni Unió” másik képviselője, Turmezay László.
A két világháború közötti időszak magyar írója, I. Balás Béla, a turánizmus szószólója is megjegyezte:
„A turáni gondolkodás lényege: szeretet, értelem és igazság. (…) Ennek a [nyugati materialista] tevékenységnek a vége, az ázsiai, turáni tevékenység kezdete-vagy folytatása ezeréves időközzel: az isteni szeretet, az isteni értelem, az isteni igazság, a turáni korszak tevékenység. Ez a turáni eszme” [13] .
„Mióta Orbán és a Fidesz 2010-ben másodszor került hatalomra, a turanizmus egyfajta hivatalos kormányzati ideológiává vált” – jegyzi meg Jakob Mikanowski Orbán-kritikus [18] .
A szerző szerint a nemzeti-populista Fidesz „a modern liberalizmussal egyértelműen szembehelyezkedő hun, katonai, autokratikus és patriarchális múltat ápolt”. Mindazonáltal mind a „turáni eszmének”, amely a magyarokat az eurázsiai népekhez kötődő keleti népként kívánja felfogni, mind annak a keresztény eszmének, hogy Magyarország Európa védőbástyája a keleti és déli inváziókkal szemben, közös ellensége van. Ez az ellenség pedig a nyugati liberalizmus [19] .
Orbán Viktor kormánya mindkét szempontot ötvözi külpolitikájában. Egyrészt negatívan viszonyul a Közel-Keletről érkező migrációs áramlásokhoz, és az EU kormányai közül a legbuzgóbban védte határait a migránsok beszivárgásával szemben. Orbán nem szégyelli a keresztény értékeket hirdetni. Magyarország ugyanakkor szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, Törökországgal és Kínával, és odafigyel eurázsiai hazájára.
A 2020-as fórumon Matolcsy György jegybankelnök elmondta, hogy a globális geoökonómiában új korszak, az Eurázsia korszak jön. Miközben az atlanti időszak lassan a végéhez közeledik, „egy újabb 400-500 éves időszak elején járunk”
Ám az elfogulatlan szociológiai és kulturális-antropológiai elemzés szempontjából mind a törökök, mind az indoeurópaiak, mind a magyarok ugor ősei ugyanahhoz a társadalomhoz tartoztak, amely pontosan turáninak nevezhető.
Eredetileg Eurázsia nomád, patriarchális és harcias törzsei voltak, rendkívül hasonló mitológiai, társadalmi és erkölcsi rendszerekkel. Ha a turánt szembe kell állítani valamivel, az a modern nyugati liberális civilizáció.
Ha a noológiai elemzésre utalunk (amelyet például Alexander Dugin [26] végzett ), akkor Magyarország, mint Kelet-Európa legturánibb országa, már de facto őrzője ezeknek az értékeknek. Ráadásul ezek azok az értékek, amelyek magának a középkori európai civilizációnak az alapját képezik [27] . Ez a megközelítés következetesen igazolhatja és magyarázhatja azt a szintézist is, amelyet a magyar konzervatívok öntudatlanul megvalósítanak, ötvözve a turániság narratíváit és a keresztény Európa védelmezőjének Magyarország középkori szellemiségét.
Ha a magyarok végre megtisztítanák turanizmusukat, eurázsiaiságukat a rasszista és antiszláv érzelmektől, beleértve az oroszelleneseket is, az igazi intellektuális forradalom lenne. Elméletileg a magyar népnek minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy a modern Törökországban kialakult eurázsia-tudomány fejlődését figyelembe véve az orosz vagy akár a török eurázsianizmushoz részben hasonló, részben nem az eurázsiánizmust megteremtse. Gyakorlatilag ebbe az irányba fejlődik Orbán Viktor hivatalos diskurzusa. Ez a „spontán” eurázsiaiság azonban fogalmi és doktrinális keretezést igényel. Az eurázsianizmus az egyetlen olyan ideológiai és filozófiai mozgalom, amely a kelet felé fordulást és a keresztény értékek megőrzését egyezteti, amely a magyarság keleti eredetét nem tekinti az elmaradottság vagy alsóbbrendűség szimbólumának, és amely a békét és a nagypusztai kultúrát helyezi előtérbe. Eurázsia. Az eurázsiaiság ugyanakkor nem antagonisztikus a szláv elemmel, hanem a szláv népek környezetében él a magyarság.
Egy ilyen eurázsiai Magyarország Kelet-Európa új hatalmi pólusává, a tudatos ideológiai alternatíva pólusává válhat.
https://www.geopolitika.ru/en/article/russian-eurasianism-and-its-eastern-european-counterparts-100-years-ago-and-today#_ftn9
K
2023-03-22 at 08:43
-Magyarország NÁTÓ és EU tagsága nyílt háborúban való részvételünket jelenti, az Ukrajnában történő EU fegyverszállítások miatt, és a háborús hanghoz politikához hozzájárulnak az ellenséges szankciók.
Ez NEM VÉDELMI politika hanem háborús politika, amibe minden egyes EU és NATO szervezeti tag belekerült.
János
2023-03-22 at 08:39
” …az Európai Uniónak többet kell tennie annál, mint hogy békét teremt az európaiak között. …”
Megáll a fejemben a fűrészpor!
Most éppenséggel Ukrajnában teremtik a békét❗❗❗
Sok eszed neked sincs Borell efftááás, viszont elég kevés.
😠😡🤬
K
2023-03-22 at 08:31
“Josep Borrell: az EU-nak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia”
Ez egy hazugság, pont az ellenkezője az igaz, az EU nem “védelmi szereplő”.
Magyarország béketörekvései élesen szemben áll az EU és a NATÓ hangvételével, háborús retorikájával.
A NATO és az Európai Unió NEM VÉDELMI SZERVEZETEK, hanem támadó háborús szövetségek.
-Magyarország NÁTÓ és EU tagsága nyílt háborúban való részvételünket jelenti.
Ungarn über alles !
2023-03-22 at 08:02
hogy lehet az, hogy az EU-nevében csak a senki által nemválasztott lötye-velejű vén állatok ugatnak, a tagállamokesetében meg a húgy-agyú nőstények a hangadók, akiket főleg a saját kielégíthetetlen kanca mivoltuk ingerel állati nyerítésre
pm
2023-03-22 at 07:45
A fórum célja: hogyan is erősíthetjük meg az európai diktatúrát?
ViAM
2023-03-22 at 07:25
Magatokkal kellene szembenézni először borrell, de nem mertek! Szart sem értek, elejétől fogva. Tűnjetek el, de gyorsan!
márko
2023-03-22 at 06:59
Antony Blinken + Joe Biden normálisan megengedik Josep Borellnek beszélni
( USA SZEMPONTBÓL — reálisan kell látni Josep Borellt , szerepelni engedni , CSAK “pintyi kutya ” lehet )
/
. az EU országai, azok MÁSODRANGÚ SZEREPLŐK LEHETNEK Európában ,
. a VILÁGON meg, sehol még másodrendűek sem ( az USA az ELSŐ ÉS EGYETLEN MEGHATÁROZÓ
. az EU országaik azok KATONAI NULLÁK ( Antony Blinken többször elmondta , hogy a KATONAI ERŐ AZ egyetlen SÚLY melyt számít,
. az EU országai politikai nullák világszerte ( eddig is azok voltak , maradnak is
. az EU országai , azok zsigeréből magyarellenesek ( mindig bizonyítanak pénzelvonással + be avatokznak civilszervezetekkel
/
reálisan kell látni Josep Borellt , CSAK “pintyi kutya ” USA szempontból, ez így van
Patriot
2023-03-22 at 06:57
Na persze, partnereket kell szereznie.
Miután elmarta magától a legfontosabb,leghasznosabb,legkorrektebb partnereket. Akkora marha ez az ember,hogy sürgősen vasra kéne verni amíg több kárt nem csinál.
Kakukk
2023-03-22 at 06:48
“Európának szüksége van partnerekre, mert egyedül nem tud szembenézni a jelen valamennyi kihívásával.”
Fordítás:
Akinek eddig nem esett le, most közöljük, az USA fogja ez EU-t irányítani minden téren.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-22 at 06:48
Nulla Borrell! Karikát kapak az orrukba, és mennek a belefűzött láncok után ami az USAG kezében végződik!