
A faji megkülönböztetésnek nincs helye a társadalomban, és fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy biztosítsuk a teljes felszámolását – jelentette ki az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap, a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-i nemzetközi napja alkalmából. Az Európai Unió (EU) nevében kiadott nyilatkozatában Josep Borrell hangsúlyozta: minden ember szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Kijelentette: a rasszizmus elleni fellépés az akadályok felszámolását, a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a büntető igazságszolgáltatás elfogultsága, valamint a sztereotípiák és előítéletek elleni küzdelmet is jelenti.
Az Európai Unió a sokszínűségre és a nemzetek összekovácsolására, a megosztottság leküzdésére épül, és a faji megkülönböztetés elleni erős jogi kereten alapul
– mondta.
Az unióban tilos a faj, bőrszín, vallás, nemzeti vagy etnikai származás miatti erőszakra vagy gyűlöletre való uszítás
– emelte ki.
Az EU a rendelkezésére álló eszközökkel és erőforrással továbbra is minden erőfeszítést megtesz a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem fokozására saját határain belül, valamint együttműködik valamennyi partnerével annak érdekében, hogy előmozdítsa és megvédje az emberi jogokat mindenki számára az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata meghatározása szerint
– írta. Az uniós főképviselő emlékeztetett: az Európai Unió 2020–2025 közötti időszakra szóló, rasszizmus elleni cselekvési tervének célja, hogy az egyenlőséget valamennyi uniós szakpolitikai terület középpontjába helyezze, különös tekintettel a gazdasági, szociális és kulturális jogokra.
A cselekvési terv előmozdítja a rasszizmus és a faji megkülönböztetés kezelésére és felszámolására irányuló nemzeti cselekvési tervek elfogadását és végrehajtását
– közölte.
A rasszizmus elleni küzdelem jogi, politikai és erkölcsi kötelesség. Minden embert megillet minden emberi jog, mindenhol, mindig, mindenféle megkülönböztetés nélkül
– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Forrás/Fotó: MTI
Box Hill
2023-03-20 at 10:57
Ideje már, hogy Kína lakosságának mondjuk 205-a fehér legyen. Ezen dolgozz, Borrell!
nem a farka csóválja a kutyát
2023-03-20 at 09:05
Borellkám, nem te fogod eldönteni, nem is az EU, hogy mi régi magyar területekről akarunk – e beengedni az országunkba, magyarul beszélő embereket, munkavállalókat a környező országokból, vagy kecske nyelven mekegő bantu négereket, meg afrikaiakat!
Ungarn über alles !
2023-03-20 at 08:02
oké-oké, de az ilyen mocskos disznókkal is el kellene bánni !
Lee tábornok
2023-03-20 at 07:40
Igen,igaza van,szólni kell az amerikai fekete lakosságnak,hogy ne legyen rasszista a fehérekkel szemben! Amúgy csak zárójelben jegyzem meg. Az amerikai polgárháború alatt,voltak olyan néger családok,a déli államokban,/mint cselédek egy uradalomban/,akik nem akarták,hogy az északiak,felszabadítsák őket,mert nagyon jól érezték ott magukat!
Sanyó
2023-03-20 at 05:08
Ezt a románoknak is mondja el,és az ukránonak is.
szevasz_tavasz
2023-03-19 at 23:04
A faji diszkrimináció elleni küzdelmet az EU saját magán kezdhetné.
Például szakíthatnának a hungarofób hozzáállásukkal.
Csombe
2023-03-19 at 22:22
Nagyobb gondod nincs te F.sz?
bl
2023-03-19 at 20:59
Vagyis a baloldali politikák mindig önellentmondásos katyvaszok, csak a jobboldali értékek teremtenek méltóságot, szabadságot, igazságot, méltányosságot. A baloldalnak még a szavai is hazugságok, aki rasszizmusról beszél az már félig rasszista, hiszen egy igazi jó világban a rassz, mint szempont, szóba se jöhet semmiben.
agent smith
2023-03-19 at 20:57
akasztófát a fehérirtó Borrel Józsinak
bl
2023-03-19 at 20:54
@TANÉ
1. Azt teszem még hozzá, hogy azért mert a fehérek valamikor bűnöket követtek el nem lehet őket felelőssé tenni, mert ez így kollektív bűnössé nyilvánítás lenne, ami echte rasszizmus. Tehát a kritikai fajelmélet maga a rasszizmus.
2. Másrészt ha A hátrányt szenved el B miatt, akkor a B rasszába tartozó másik személy sem tehető felelőssé ezért, mert ez így megint echte rasszizmus. Akkor is rasszizmus, ha B rassza fehér.
Orientál
2023-03-19 at 20:30
Ez a gazember inkább vegyen el feleségül még három muszlim migráns nőt , azután pofázzon.
korrupt européerek
2023-03-19 at 20:07
Hány intézkedést hoztak az elmúlt 12 évben Magyarország ellen? Nem Orbán Viktor ellen, nem a Fidesz ellen, hanem a magyarok ellen. Magyar jobboldali ellen, magyar baloldali ellen, párton kívüliek ellen, magyar gyerekek ellen. Orbán Viktor csak egy ürügy az EU szemében, hogy megbüntessék az alacsonyabb rendű magyarokat.
Borell Uniója viszi tovább Adolf bácsikájuk örökségét, szóval ne pofázzon itt faji megkülönböztetésről! Fogadjunk, hogy ez a képmutató européer is több olyan nyugati és keleti cégben érdekelt, amelyek még mindig kihasználják az afrikaiakat. Fogadjunk, hogy nagyüzemben lopják az afrikai ásványkincseket, a rubintól az “zöld” elektromos autókba és iPhone-ba nélkülözhetetlen lítiumig.
márko
2023-03-19 at 20:01
Európában a BÉKE volna elsődleges téma
. az országok együttműködése és NEM AZ OROSZOK GYŰLÖLETE, ( az ukrán nacionalizmus az nem hazaszeretet
. az USA ÉRDEKEI + USA DEMOKRÁCIA , ehhez semmi közünk ÉS ilyet nem akarunk
. Josep Borell az HÁBORÚPÁRTI ÉS faji eszmefuttatásai fölöslegesek
. Josep Borell TÁVOL VAN A REALITÁSTÓL + TÁVOL VAN JÓZAN ÉSZTŐL
/
egyszer 5 évre megválasztva , csinál amit akar , leváltani nem lehet
( 5 év x 12 hónap x 5000 euró nettó fizu = 300.000 euró + 30.000 euró bónusz + nyugdíj + ZABRA + ZABRA amit nem tudunk
khm
2023-03-19 at 19:47
Vissza fog nyalni a faji.
TANÉ
2023-03-19 at 19:30
Szegény Joseph felvilágosítlak:
1. Egyetlen emberi faj létezik.
2. A rasszizmus felszámolása nem szünteti meg a vagyoni egyenlötlenséget, az rassztól független.
3.Az büntetőigazság(szolgáltatatás) elfogulatlansága az alkalmas bírákon múlik.
A többi üres duma, de ezt azért jól megfizetnek ezért téged.
bl
2023-03-19 at 19:13
Vannak az elnyomó fajok és vannak az elnyomott fajok?
Naprózsa
2023-03-19 at 19:06
Ja, értjük Borrell elvtárs. Hát akkor add oda minden vagyonodat a nem megkülönböztethetőknek, aztán sokszínűen költözz be egy no go zónába, és tarts előadást a mecsetekben, hogy a nőket és a kafírokat ne akarják megölni, megerőszakolni – nem feltétlen ebben a sorrendben – a muzulmán egyenjogúak, csak mert mások nem muzulmánok…
Persze tudjuk, hogy vannak egyenlőek, és ti a mégegyenlőbbek, akiknek bezzeg lehet szapulni, kifosztani, és az ősellenségeit beimportálni a kiirtásunkra minket, a kontinens nem színes őslakóit…
Hogy dögölnétek már meg mind, ti emberellenes mocsadékok!
Cuki
2023-03-19 at 18:53
OFF-TOPIC
nézzétek a holland választásokat!
előre tört a holland farmereket képviselő párt, ami megrengeti a Rutte kormányt!
a mainstream média a populizmus előretöréséről cikkezik!!!
HAHAHA