A kormány folytatja az egészségügy fejlesztését, az ágazatban dolgozók megbecsülését és az infrastruktúra fejlesztését is – mondta a pénzügyminiszter pénteken, a Szent Margit Kórház Margit-napi ünnepségén, Budapesten.
Varga Mihály szerint a koronavírus-járvány is rávilágított arra: nem szabad, hogy a magyar egészségügyi ellátás, az eszközök beszerzése “külső szereplőkön” múljon, ezért fontos az ágazat további erősítése. Ezzel kapcsolatban elmondta: 57 olyan hazai egészségipari beruházást támogatott eddig a kormány, amelyek az egészségügyben nélkülözhetetlen eszközöket – orvosi maszkokat, kesztyűket, kötszereket – gyártják. Varga Mihály kitért arra, hogy a koronavírus-járvány kitöréséig 91 kórházat, 54 rendelőintézetet és 107 mentőállomást újítottak fel, míg 23 új rendelőintézet és 34 mentőállomás újonnan épült az országban kormányzati forrásból. A pénzügyminiszter jelezte, hogy a kormány a 2024-es költségvetés tervezetében 3200 milliárd forintot szán egészségügyi célokra, amely 420 milliárd forinttal több, mint idén.
Ez a jövő évi előirányzat kétezer milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt
– jegyezte meg. A tárcavezető az egészségügyi béremelésekről szólva azt mondta: a kormány folytatja a kétlépcsős szakdolgozói béremelési programot, az idei júliusi 18 százalékos emelés mellett a jövő évi költségvetési tervezetben erre 200 milliárd forint áll rendelkezésre.
Emelkednek a gyógyszertámogatásra, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira, valamint a mentőjárművek beszerzésére fordítható források is
– tette hozzá. Varga Mihály kiemelte: azt is biztosítani fogja a kormány, hogy az ágazatban megkezdett fejlesztések, beruházások folytatódjanak.
2024-ben is lesznek olyan beruházások, amelyre a fedezetet nem tudjuk teljes egészében biztosítani, ezek halasztódni fognak, de az egészségügyben nem lesz ilyen, erre a fedezet rendelkezésre áll
– jelentette ki a pénzügyminiszter. Beszélt arról is, hogy kormánydöntés értelmében további orvosieszköz-beszerzések lesznek, így a kormány folytatja a CT, az MR, a röntgengépek és mammográfiás berendezések beszerzését is, az elmúlt évekhez hasonlóan.
Nagy Mihály kórházigazgató arról beszélt, hogy az intézményben az elmúlt években számos felújítás történt; épületenergetikai beruházásokat valósítottak meg, megújult a konyha, valamint korszerű orvostechnikai eszközöket szereztek be. Kitért arra, hogy a koronavírus-járványt “mindenki megszenvedte”, azonban a kórház munkatársi közössége még jobban összekovácsolódott a pandémia idején. Tapasztalatai szerint az itt végzett orvosi munkával a betegek is elégedettek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS