Pesti Srácok

Juncker október 23-án európai ünnepnek tartotta Erdély elrablását

Juncker október 23-án európai ünnepnek tartotta Erdély elrablását

Európa és Románia közös nagy történelmi ünnepének nevezte december elsejét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. December elseje a legnagyobb román állami ünnep. 1918-ban ezen a napon tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Október 23-án Klaus Iohannis román elnökkel tartottak vitanapot Európa Jövőjéről az Európai Parlamentben.

December elsején ünnepli Románia a nagy egyesülés centenáriumát, ahogy a román barátaink mondják – kezdte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A bizottság elnöke a román kormánynak és a parlamentnek küldött üzenetében aláhúzta, a csatlakozást nem szabad veszélyeztetniük az által, hogy hátat fordítanak vagy eltávolodnak a jogállami elveknek.

PestiSracok facebook image

Tőkés László, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője felszólalásában arra kérte a román kormányfőt, hogy védje meg az európai értékeket és az erdélyi magyarságot.

Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta, a román politika megosztja a helyi társadalmat.

Klaus Iohannis felszólalásában fontosnak nevezte, hogy Európa "két tüdővel lélegezzen", egy "nyugati és egy keleti tüdővel" egyaránt. Kijelentette, Európa közös jövője egységének megőrzésében rejlik, amely nem szenvedhet kárt, nem kerülhet veszélybe. Olyan unióra van szükség, amely nem mond le egyetlen állampolgáráról és tagállamáról sem, amely nem enged senkit sem lemaradni. Mint aláhúzta, ennek érdekében a kohéziót meg kell újítani és meg kell erősíteni. Az ugyanis nem csak az újonnan csatlakozott államokat segíti, nem csak a gazdasági lemaradást akarja felszámolni, hanem közelíti a tagállamokat egymáshoz, és nagyobb egységet hoz létre az unió keretein belül.

Románia 2019. január és június között tölti be az unió soros elnökségét.

Ha ez valóban így hangzott el, az felháborító - szögezte le Hollik István az ATV műsorában. A KDNP-s politikus szerint Juncker kijelentése tökéletes példája annak, hogyan gondolkodnak ma Brüsszelben a nyugat-európai politikusok. Mint mondta, szerinte teljes érzéketlenséget mutatnak Közép-Kelet-Európa iránt, egy ilyen kijelentéssel pedig 15 millió magyart sértenek meg. Hollik István közölte, a kijelentést követően bizonyosan jön majd reakció a magyar kormánytól. A kérdésre, hogy ez mi lesz, azt mondta: „biztos, hogy valamilyen eszközzel fogunk élni, ha másért nem, hogy ez az alkoholista brüsszeli vegye már észre, hogy nem lehet ilyet csinálni büntetlenül”. A KDNP-s politikus úgy véli, a fenti kijelentése Junckernek bizonyítja, hogy „tökéletesen alkalmatlan” az EU vezetésére és jól szimbolizálja, mi ma a probléma az egész intézményrendszerrel.

Forrás: HírTV/ATV/MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?