Nem tartja európai vezetőnek Orbán Viktort Jean-Claude Juncker; az Európai Bizottság elnöke minderről a Euronews-nak adott interjúban beszélt. Ebben azt is elmondta, hogy korábban hősnek tartotta Orbánt, de a magyar politikus megváltozott; most kevésbé európai módon és jóval agresszívabban viselkedik a bizottsággal szemben.
A Euronews-nak adott rövid interjút a leköszönő Jean-Claude Juncker. Ebben egyebek mellett arról beszélt, hogy Orbán Viktorral továbbra is jó a személyes kapcsolata, de igen nagy különbségek vannak a gondolkodásukban.
Orbán ezt akarta, de nem győzött le. Bár nagy különbségek vannak a gondolkodásunkban, a személyes kapcsolatunk továbbra is jó. Emiatt időről időre viccelődni is tudunk. Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanas évek végén, hiszen szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett a bizottság irányába. Annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit privát körben, magánbeszélgetéseken Orbán is elismer. De nyilvánosan nem.
Juncker kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy azért nem tartja európai vezetőnek Orbán Viktort, mert magyar. Ez pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy
…az ő első számú gondja az országa, nem pedig Európa. És ez hatalmas hiba. Ha csak a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk.
Trócsányi László jelöléséről is kifejtette véleményét:
Nem én neveztem ki.
Hozzátette: nem fogja kritizálni az új bizottsági elnököt, mert a munkája nagyon bonyolult; szavai szerint az Európai Parlamentnek kell eldöntenie, hogy akarják-e őt.
Forrás: Euronews; Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS