Az Európai Unió új külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével is úgy jártunk, mint elődjével, Borell-lel: képtelenek vagyunk eldönteni, hogy eleve hülye volt, vagy a pozíciójához butult hozzá villámgyorsan.
Az Unian ukrán hírügynökség nyomán a Mandiner számolt be arról a nagyszerű fejleményről, hogy Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a találós kérdésre, miszerint hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban, nem azt válaszolta, hogy az EU-nak nincsenek katonái, hanem azt sikerült mondania, hogy
nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat.
Fontos ilyen hülyeségekkel etetni az ukránokat, elvégre csak a győzelembe vetett töretlen hit választja el őket a harctéri sikerektől. Ráadásul az a hülye, aki Kallis asszonynak bármit elhisz. Az EU főképviselője Macron szavait is elismételte, hogy társaságban komolyabbnak tűnjön:
Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” .
Emlékezetes, Macron a stratégiai kétértelműséggel akarta pár hónapja összezavarni Putyint, mert attól várt valami eredményt. Putyin azóta sem érti, miért annyira hülyék a franciák, hogy nemlétező képességekre alapozott átlátszó fenyegetésekkel teszik magukat nevetségessé bel- és külföldön egyaránt. Mindenesetre Kallas nemrég Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Kijevben, nem is mulasztott el bölcs szavakat posztolni róla.
Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság”
Igen, az EU-s kántáló- és dobolókör segítségével biztos sikerülni fog. Erős gondolatokat kell megfogalmazni, mert az akarat úgy megképezi az ukrán győzelmet, ahogy az a puzséri metafizikában írva vagyon.
bőgatyás
2024-12-02 at 12:33
Hogy unom már az ilyen globalista keltetőkben nevelt, ostoba nőstény politikusokat!
Mindegyik ugyanolyan magamutogató és demagóg, meg se tudom különböztetni őket.
Dinnye
2024-12-02 at 12:28
“képtelenek vagyunk eldönteni, hogy eleve hülye volt, vagy a pozíciójához butult hozzá villámgyorsan.”
A nemzeti érzésü mélymagyar vitakultúrája. Civilizált országokban egy nem használt megnyilvánulás. De ilyenek a magyar bloggerek, ezt nevezik más kultúrának.
Tegnap Kallas és a Tanács elnöke, Costa Kievbe látogattak, hogy újra biztosítsák az EU elkötelezettségét Ukrajna mellett.
Ma a német békekancellár utazott Kievbe, újabb 650 millió eurós segítséget ajánlott fel Zelenszkyjnek az oroszok elleni védekezésre, még decemberben.
Az ifjabb magyar békegalamb, Szíjjártó pedig Moszkvába utazott. Remélhetöleg az oroszok nem bombáznak földig holnap egy gyerekkórházat.
kanigunda
2024-12-02 at 12:08
“… 50 éves orosz …”
Alapvető tárgyi tévedések tömkelege, szokás szerint.
Nem orosz megszállás hanem komenista Szovjet. M.o. “megszavazta”
Ja, kb.29% szavazta meg, 25 éve az AKKORI NATO-t. Hány országot is
védett meg eddig a NATO? Mert a tagságból már volt bajunk, egészen
konkrétan.
Idegesítő, hogy ezek a bérfosnok percemberek mindig uazt a kereplőt
hajtják, csapágyasra. Kéne egy update az NGO felforgató kézikönyvhöz!
pm
2024-12-02 at 11:51
elszállt az esély hogy övék legyen minden ezért most akár a felére is alkudnának.. Milyen eus csapatokat?? Ha valaki nagyon akar birkózni a medvével, menjen saját maga, ne másokat küldjön előre.
Mate2024-12-02 at 10:05 Az eu nak nincs közös hadserege! és amíg ilyen vezetése van az eu nak jobb ha nem is lesz. Később is érdemes háromszor is meggondolni ezt a szuverentási problémát. Itt vannak ezek a lecserélhetetlen balf@sz vezetők, akik röpke két év/két választás között/ alatt képesek lennének vh.t kirobbantani.Biztos hogy egy ilyen vezetésre akrunk bízni egy jövőbeni közös hadsereget?
mindig el van felejtve szándékosan, hogy a ruszkik nem hobbiból háborúznak, nekik is kell egy biztonsági pufferzóna, egy országnyi méretű terület,/most épp ukrajna/ ahol nem akarnak rájuk veszélyes méretű hadsereget látni. Nem meglepó módon ilyen a nyugatnak is kellett a múltban, és kell ma is.
🤦
2024-12-02 at 11:37
@ Mate
Gyagyább vagy, mint Kaja.
Európa, Európai Unió nem egy ország, állam, aminek lehetne hadserege. Olyan sincs, hogy közös hadsereg. A honvédelem nemzeti hatáskör. Max. többnemzeti koalíciót tudnak alkotni akik akarnak.
A NATO sem egy hadsereg és nincs hadserege, állandó saját hadereje. A tagoknak vannak saját hadseregeik.
Még a közvetlen alárendeltségében lévő pár 100 ezer fő a világ különböző pontjain sem a sajátja. A tagországok és partnerországok adják rotációs rendszerben.
Elrendelt katonai művelet esetén a tagországok biztosítanak erőket, ki mennyit, meg mit.
Mate
2024-12-02 at 11:37
Mekkelek
A kelet európai államok NATO tagsága az 50 éves orosz megszállás egyenes következménye. Mint tudjuk ezek az államok (kivétel Lengyelek) nem tudnak egy orosz inváziónak érdemileg ellenálni, ezért amint lehetett, önként és dalolva csatlakoztak a NATOhoz.
Minden szuverén államnak joga van eldönteni, milyen szövetséghez csatlakozik. Ennyi. Mi is megszavaztok annó (nagyon helyes döntés)
Jelenleg a NATO az egyetlen dolog ami garantálja a biztonságot kelet európában, annak hiányában a balti államok “nácitalanítása” (értsd orosz megszállása) már rég megtörtént volna.
Mekkelek
2024-12-02 at 11:14
Mate2024-12-02 at 10:05
Azért kicsit árnyalja a helyzetet a kelet európai államok NATO tagsága…
Pontagyúakat tudsz ezzel a felszínes baromkodossál megvenni.
én a pásztorok királya
2024-12-02 at 11:14
Erre a csivava prostira a HÜLYE-PICSA jelző is kevés már.
Mekkelek
2024-12-02 at 11:05
Ha Trumpnak van egy kis esze, akkor lesz.rja az EU-t úgy ahogy van, amíg ez a szar bilderberg csapat uralja.
Helyett elkezd kiegyezni ázsiával inkluzíve az oroszok természetesen.
Zelenszkij elvergődik még egy évig az agymosott EU pénzéből, aztán bukik az EU, mehet az egész a pöcegödörbe és létrejöhet újra az Európai Gazdasági Közösség a mostani elnyomó gyarmati rendszer helyett.
Patriot
2024-12-02 at 10:49
Ezeket majd mind össze kell fogdosni és beleverni az orrukat a saját szarukba,láncra verni, vagyonukat elkobozni, esetleg kitaposni a belüket. Nem ám majd eloldalognak a kertek alatt, mint akinek semmi köze semmihez.
lyukas zokni
2024-12-02 at 10:41
igazi ostoba kvótapicsa.
fuujjj
2024-12-02 at 10:27
Kaja Kallas-nak van Kajla útlevele? Oda kell adni neki a diplomáciai-Kajla-útlevelet, aztán húzzon le Dél-Amerikába, és ott éljen!
lhotx
2024-12-02 at 10:21
Teljes mértékben osztom chatillon r 2024-12-02 08:12-kor, Öreg Rája 2024-12-02 08:21-kor és a gödi 2024-12-02 08:22-kor bejegyzett véleményét.
GJ 2024-12-02 09:43-kor pedig fájdalmasan ránk tapintott.
Az Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság jelszó egyébként úgy értendő: „Nagypénzesék megvették ezt az Ukrajna nevű egykori alakulatot. Mindent szabad nekik benne csinálniuk. Merthogy a Pénz a Mindenünk”
GyuFe
2024-12-02 at 10:16
Valahogy mindig megtalálják a szeméthegyben a legnagyobb szardarabot!!!!!!!!!!
Benő
2024-12-02 at 10:14
Nem az a legnagyobb baj, hogy egy komoly háborút akarnak kirobbantani, hanem az, hogy nincs mivel megvívni. Se katona, se fegyver, se lőszer, se semmi. Elvesszük a fakardot a gyerekektől? Vagy mivel? A teljes litván haderővel? Lőszerrel nem tudja az EU ellátni Ukrajnát.
Másik kérdés: Vajon a portugálok akarnak meghalni Ukrajnáért? Más?
nelöködj
2024-12-02 at 10:10
Nekem erről a képröl az jön le, hogy ez a torkosborz,gilisztás,rühes kanca ekkóra ló izét kíván zongora verőnek. És még kettőt a szeme közé is!
Hogy száradna rá a bolondszki zongoraverőére !
na4
2024-12-02 at 10:09
Állítsa már meg valaki ezt a hülye spinét!😕
Mate
2024-12-02 at 10:05
Európának egy erős, közös és amerikától független közös hadseregre van szüksége,különben az oroszok megint “felszabadítják” kelet európát,aztán megint 50 év mire hazaküldjük őket.
Remélem senki nem felejtette el az elmúlt évszázad történelmének legfontosabb mondatát.
RUSZKIK HAZA! Takarodjanak vissza moszkvába a komcsi patkányok. Kelet európának rohadtul nincs szüksége még 50 orosz elnyomásra.
Benő
2024-12-02 at 10:02
Az akarat diadala lesz!
Ha eléggé akarjuk, legyártunk Ukrajnának egy millió tüzérségi lőszert az év végéig. Legyártotta az EU? Leszállította? Nem értem.
K
2024-12-02 at 09:46
–Ezek (EU) addig nem nyugodnak amíg elérik azt , hogy Brüsszelben kőtörmelékek között észak-kóreai vagy kínai tankok sétálgatnak “kéz a kézben”.
A baj csak az, hogy Magyarország is Európai Unió tagja.
GJ
2024-12-02 at 09:44
Kárpáti
2024-12-02 at 09:37
Beszéld meg a zsiráf tesóiddal baromarc!
matrx
2024-12-02 at 09:44
A TISZA primitivek meg ezt támogatják !
A SOROS GAYROPA führer bunkerben (brüsszelben)
Ukran nemzeti szinekbe öltözve erre szavazott a TISZA primitiv csöcselék !
Magyar sperma PETI leszopta a Soros a von der nincs-lejjebb és WEBERT mint a torkos Borz a mézesmadzagot
A TISZA agyhalott csirkef@rhát IQ val meg tapsikol !
GJ
2024-12-02 at 09:43
EZ ÁM A PERSPEKTÍVA!
A helóták megvédhetik a rabszolgatartóik hatalmát.
Ukrajnát már Zselé zsidó elintézte és most jöhet Európa.
A fehér, heteroszexuális, keresztény, szörnyű képződmények mehetnek a húsdarálóba
UGYE MILYEN HAZAFIAS ÉS GYÖNYÖRŰ?
Kárpáti
2024-12-02 at 09:37
A háborúpárti ruszkibérencek egy nőtől rettegnek.
Három éve támadtok háborúpárti agresszor ruszki hordások de nem tudtatok győzni, ideje lenne abbahagyni a támadást.
A világ békét akar, elege van az agressziótokból gyilkos vadorzó háborúpártiak.
TheTimbergaski
2024-12-02 at 09:26
Én meg látom valami borsodi zsákfaluban kidobva….
kérdés
2024-12-02 at 09:24
..nyilván ezek is fontos dolgok hogy a terrorista tömeggyilkos népirtó háborús bűnös fehér faj ellenes zsidó rezsim miért döntött az egyik gyarmatának a lakosságának a teljes megsemmisétéséről…apropó megsemmisités…..arról lehet tudni valamit áron hogy magyarországot ugyanez a gyilkos zsidó rezsim miért presszúrálja annak ellenére hogy a saját bábkormánya van hatalmon…?….csak nem a nép ellen van kifogása a zsidó rezsimnek magyarországon is?
Attila
2024-12-02 at 09:20
Ennek a nőnek nem nem kell háborús tapasztalat,hogy felébredjen, csak egy valós verés, miközben azt sem tudja, hol van, hogy érezzen igazi testi-lelki, amolyan igazi megsemmisítő fájdalmat, rettegést, semmit nem tudva a szeretteiről.
Vajon akkor is így akarna háborúsdit játszani mások élete árán?
Királytigris
2024-12-02 at 09:18
LIBA!
ViAM
2024-12-02 at 09:15
Kaja Kallas nyilván azokra gondolt, hogy Ukrajnába vonulgatnak, akik kitüntették: Románia Csillaga érdemrend nagykeresztje · Bölcs Jaroszlav herceg 2. osztályú rendje · Order of the Polar Star – Commander’s Grand Cross.
Tudományos libsizmus
2024-12-02 at 09:09
A régi németországi kommunisták tisztelegtek így, mint ez a csivava.
csakafidesz
2024-12-02 at 09:08
Amikor az Állatkertben jártam a csimpánzokat figyeltem, Pont így mutogatták az izmaikat. Ezt a mozdulatot még az őskorból hoztuk magunkkal.
Rémusz.
2024-12-02 at 09:06
Ez igen!!
Amég az eu-s barmok álítólag gondolkodnak, amit rohattul kétlek, hisz nincs mivel, szóval, amég ezek a világi barmok baromságokat bégetnek, addig a medve szépen és lassan be kebelezi az egész ukrán földet.
A realitást valahogy az euba suzeretik nélkülözni.
No, majd bele ér a kacsójuk a bilibe, oszt felébrednek, vagy nem.
api01
2024-12-02 at 09:06
A fényességes nyugat nem ukrajna mellett van, hanem az oroszok ellen.
Zselé pedig ezeket a korrupt idiótákat finanszírozza backdoor.
TS
2024-12-02 at 08:58
A zsoldosok egy részének fizetését ő vállalta? Van miből.
Feribá
2024-12-02 at 08:57
Ez a nő nyílvánvalóan az észtek és a Balti államok érdekeit fogja előtérbe helyezni,-mint főképviselő – még annak az árán is, hogy Európa bele pusztul, ha kell!
odu
2024-12-02 at 08:55
Azért ezt a kegyetlen képű kínai királlyal/császárral egyeztetni kéne, mert ebbül csúnya zakó lesz, bízzunk benne sőt követelni kéne, hogy magyarok még az akcijjó közelébe se lesznek, ha a pénzünk már megy, legalább a vérünk maradjon.
Solaris
2024-12-02 at 08:52
Áronka,
ha nem érted segítünk.
Ukrilandban lassan vége lesz a lövöldözésnek.
Trumplit jelölték ki arra, hogy erre pontot tegyen.
(Nem ő dönti, el, ő csak végigszínészkedi)
A békekötés záloga, hogy ukrilandot felosztják, megszállják,
kölönböző nemzetközi erők.
Lásd Bosznia.
Papíron a határok maradnak, de a megszállók fogják gyakorolni
a tulajdonosi jogköröket.
Persze mint tulajdonosok, szekér pénzekből kiépítenek majd új
energia hálózatokat, ipart, közművet, és munkahelyeket is teremtenek.
Közben szétcincálják az “állami” vagyont, ami már nem állami, mert állam
már gyakorlatikólag nincs.
Ha Ukrajnát elég szabadon értelmezed, győzni fog.
Sajnos (szerencsére) az UKRAJNA, és GYŐZNI szavakat úgy kel értelmezni,
mint amikor a kicsi azt mondta, hogy az oltás életet ment…
Ha érted jó.
Ha nem, vár az építőipar.
AnonimAndras
2024-12-02 at 08:51
Kaja Hallassz! Véleményed nem válik a nemed dicsőségére. Szakíts a szőke hajjal, talán helyre áll a nőiességed parancsa, a béke szeretete, a háború elutasítása. Ha nő vagy nem tehetsz másként. Ma már semmi sem bitos.
Vissza a normalitashoz, vissza a természethez, a nő legyen nő, a férfi legyen férfi, az igen legyen igen, a nem legyen nem. NEMET A HÁBORÚRA!
matrx
2024-12-02 at 08:32
Koszos drogos libernyákok kiszivárgott nem lesz soros SATAN buzi fesztivál a vörös téren!
a gödi
2024-12-02 at 08:22
Hajrá, menjetek! Csak a háborút akaró országok és környéki közép- és felsőbb osztálybeli családok gyerekei mehetnek, élükön a miniszterek porontyaival. Fél év múlva beszéljünk újra.
Öreg Rája
2024-12-02 at 08:21
Nem hülye, hanem nagyon jól megfizetik a megbízói ezért a mocsokságért!
matrix
2024-12-02 at 08:17
Putyin alig kétnapja több mint 500 ukran hullát küldött kijevnek
aladin
2024-12-02 at 08:17
Te hülye degenerált tyukeszü Kallas akkor világháboru lesz. Inkább menjél a konyhába fözni.
Lacus
2024-12-02 at 08:16
A korrupt módon szerzett pénzét elküldte már zselének akár bőröndök nélkül is? Ezek az idióta szőke ribancok képesek Európát elpusztítani,a pokolba velük! Akik pedig mindezt tüntetés nélkül hagyják, kivétel nélkül birkák velünk együtt!
matrix
2024-12-02 at 08:13
Soros SS ringyó !
Korrupt kriminális PARAZITA !
chatillon r
2024-12-02 at 08:12
az ukránok megdöglenek, ők meg szurkolnak. ez lenne ukrajna támogatása? pár ezer seggfej eu-s hülyét kéne összeszedni és kihajtani a frontra, mutassák meg mit tudnak az orosz ellen. mi lesz ha az ukránok is rájönnek erre, hogy minek kellettek. ők még a rendszerváltás körüli magyar lakosság szintjén gondolkoznak az eu-ról
Cukkerberg galaxis
2024-12-02 at 08:09
Kaja Kallas talán a woka Playboy címlapjára készül?
Trollsztoj
2024-12-02 at 08:07
Na most kell az ukránok eszébe juttatni, hogy Magyarországon mennyire vártuk az ENSZ csapatokat. De a franciák és a britek csak Szuezig jutottak.
b
2024-12-02 at 08:05
milyen külföldi csapatokra gondolt ez a némber??
túródóra
2024-12-02 at 08:02
Ezt a marha nőt meg kellene rothasztani.