Pesti Srácok

Puytin szerint Trump intelligens, ezért megoldást talál a háborúra

Puytin szerint Trump intelligens, ezért megoldást talál a háborúra

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) csúcstalálkozóján bejelentette, hogy megkezdik az „Oresnyik” nevű, új ballisztikus rakétarendszer sorozatgyártását. A rendszer már „harci körülmények között is tesztelt” technológiát képvisel, amely képes „fokozottan védett objektumokat is porrá változtatni” – írta meg a Guardian.

Putyin beszédében egyértelművé tette, hogy jelentős elvárásai vannak a következő amerikai elnöktől, különösen Trump visszatérését illetően. Az orosz elnök hosszasan méltatta Trumpot, többek között intelligensnek nevezve őt, és reményét fejezte ki, hogy az új vezető „megtalálja a megoldást az ukrajnai háborúra.”

Putyin szerint Trump kampányidőszakában számos veszély fenyegette az amerikai politikust, amelyeket az orosz vezető „megdöbbentőnek” nevezett.

PestiSracok facebook image

– mondta Putyin, utalva az Egyesült Államok történetének hasonló incidenseire.

Putyin szerint Joe Biden döntése, amely lehetővé teszi Ukrajna számára a nagy hatótávolságú rakéták alkalmazását, „csupán egy trükk”, amely Trump leendő tárgyalási pozícióját nehezítheti. Az orosz vezető ugyanakkor úgy véli, ez a lépés akár „alkudozási lehetőséget” is teremthet Trump számára, ha az új elnök Oroszországgal folytatott párbeszédet kezdene. Zárásként Putyin kijelentette: Moszkva készen áll az egyeztetésre, és bízik abban, hogy a párbeszéd új alapokra helyezheti a nemzetközi kapcsolatok jövőjét.

Fotó: MTI/EPA/Mihail Klimentyev

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.