Pesti Srácok

Kajak-kenuban ma teljesítve a kötelező, holnap jöhet még egy szép nap

Kajak-kenuban ma teljesítve a kötelező, holnap jöhet még egy szép nap

Kajak-kenu, atlétika és birkózás volt terítéken a magyar olimpikonoknak éjszaka, amíg aludtunk. Különbözőek voltak az elvárások, kajak-kenuban elődöntőbe, illetve döntőbe jutásokat, férfi 50 km-es gyaloglásban tisztes helytállást várhattunk, míg szabadfogású birkózásban titkon akár éremben is reménykedhettünk a világbajnoki bronzérmes Muszukajev Iszmail révén.

Balla Virág és Takács Kincső egyéniben már nekifutott a női kenuversenynek, de mindketten csak az elődöntőig jutottak el. A páros mindkettejük számára fontosabb, amit igazoltak is előfutamukban. Végig nagy versenyben voltak az ukrán kettőssel, féltávhoz a mieink érkeztek szűk előnnyel, majd a végén az ukrán hajó lehajrázta őket, de második helyen, összesítésben a negyedik idővel bejutottak a szombati elődöntőbe.

A férfi kenusok egyes 1000 méteren kezdte meg a versenyeket a párosban 11. helyezést elérő Adolf Balázs és Fejes Dániel. Fiatal kenusaink közül csak előbbi tudott továbblépni, aki jó rajt után a harmadik helyen haladt az előfutamában, féltávnál pedig már második volt a számot Londonban és Rióban is megnyerő Sebastian Brendel mögött. A végére le is hajrázta a német címvédőt, ám közben a cseh Fuksa mindkettejüket megelőzte, így Adolf 45 ezred hátránnyal a második helyen, összesítésben a harmadik legjobb idővel az elődöntőbe jutott. Fejes a saját előfutamában 6. lett, így a reményfutamban folytatta, de ott is csak az 5. helyet tudta elcsípni, így kiesett a további versenyből.

Legnagyobb érdeklődéssel várt mai és holnapi versenyszámunkban, a női kajaknégyeseknél is megkezdődött a verseny. Ebben évtizedek óta magyar–német különverseny volt az olimpiákon, és az elmúlt két alkalommal a mi hajónk győzött, mostanra azonban változni látszik a helyzet, hiszen az immár ötszörös olimpiai bajnok Lisa Carrington nevével fémjelzett új-zélandiakkal már itt is komolyan számolni kell. A magyar négyesből Csipes Tamarát feldobhatja, hogy életében először olimpiai dobogóra állhatott egyéni számban, miután Carrington mögött második lett, a párosban Csipessel a dobogóról lemaradt Kárász Annát, valamint a Kozák Danutával ugyanott bronzot nyerő Bodonyi Dórát pedig hajthatja a fényesebb érem utáni vágy. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta az, akinek túl kell lépnie az eddigi szereplése okozta csalódáson, hiszen egy harmadik és egy negyedik helyezése van most olyan számokban, amelyekben címvédő volt. Csapatunk rögtön az előfutamban összekerült két erős riválissal: ott voltak az újzélandiak és a fehéroroszok. Féltávnál másodikok voltak a mieink az óceániai hajó mögött, de a hajrában hatalmasat dobbantottunk, és végül 6 tizeddel megnyerték az előfutamot a mieink.

PestiSracok facebook image
Adolf Balázs egyéni kenuzása eddig kellemes meglepetés. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A férfi négyeseknél egy sérülés miatt tavasszal pottyant szét az eredeti összeállításunk, ezért egy új, alig összeszokott csapattal szálltunk vízre. A Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos és Tótka Sándor alkotta négyes részéről teljes homály volt, hogy mire lehetnek képesek az olimpián. Előfutamukban a harmadik helyen haladtak a spanyolok, illetve hajszállal a szlovákok mögött, de ekkor kiszálltak a versenyből. Később kiderült, közös edzési lehetőségként tekintettek az előfutamra, és inkább eveztek egyet a reményfutamban is, ezt pedig végig vezetve megnyerték, így ott lesznek a holnapi döntőben.

A férfi 50 km-es gyaloglásban sikerült a mezőny első felében célba érnie a két magyar indulónak. Az 59 versenyzőből 12-en nem tudták teljesíteni a távot, a magyarok közül Helebrandt Máté a 17. Venyercsán Bence a 20. helyen érkezett meg.

Férfi 65 kg-os szabadfogású birkózásban Muszukajev Iszmail jól kezdte a szereplést, hamar nagy pontelőnyt épített ki argentin ellenfele ellen. A második menetben ugyan Destribats is több, pontot érő akciót hajtott végre, de az idő leteltével 9:6-ra Muszukajev nyert. Nem bírt el azonban birkózónk a negyeddöntőben Otoguro Takutóval, a 2018-as világbajnokkal. A japán a második menetben pontokat tudott csinálni, így végül 4:1-re győzött, és elődöntőbe jutott.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.