Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg: újabb kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen!

Kapaszkodjanak meg: újabb kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen!

Úgy tűnik, szinte rutinszerűen támadják Magyarországot az Európai Bizottságban, újabb kötelezettségszegési eljárást indított ugyanis hazánk ellen a testület. A döntésről levélben tájékoztatták azokat az országokat, akik nem ültették át teljesen a rasszizmus és az idegengyűlölet súlyos megnyilvánulásait. Magyarországon kívül Németországot és Luxemburgot szólították fel arra, hogy maradéktalanul és helyesen ültessék át jogrendjükbe a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket bűncselekménnyé nyilvánító uniós jogszabályokat.

A Bizottság felszólító levelet küldött három tagállamnak, mert – szerintük – nem teljesítették maradéktalanul az idegengyűlölet és a rasszizmus elleni intézkedésekre vonatkozó jogszabály-módosításokat.

– fogalmaztak. A kerethatározat célja az, hogy unió-szerte hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókat vezessenek be. Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot arra is, hogy tartsa tiszteletben az LMBTIQ-személyek megkülönböztetés-mentességhez és a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapvető jogait. Rögzítették azt is, hogy

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság szerint ugyanis a magyar jogi keret nem biztosítja, hogy a rasszista és idegengyűlölő indíték súlyosbító körülménynek minősüljön, vagy hogy a nemzeti bíróságok az ilyen indítékot figyelembe vegyék az elkövetett bűncselekmények mérlegelésekor. A három tagállamnak két hónap áll a rendelkezésére, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket és orvosolja a bizottság által feltárt hiányosságokat. Ellenkező esetben a bizottság úgy határozhat, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként indokolással ellátott véleményt bocsát ki.

Reagált a Fidesz: újabb fokozatra kapcsoltak a Magyarország elleni támadásban

– közölte a Fidesz. A párt közleménye szerint a brüsszeli bizottság csütörtökön újabb fokozatba kapcsolta a gyermekvédelmi törvény miatti eljárást, ezzel folytatják a Magyarország elleni támadást.

– fogalmaztak, hozzátéve: Márki-Zay Péter, „a baloldal kijelölt vezetője” egyértelműen kijelentette, hogy a baloldal el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt és nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást sem.

– húzta alá a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.