Kapaszkodjunk meg! A feministák szerint a férfiak enni sem hagyják a nőket

Mindig képes meglepetést okozni a feminizmus és a mögötte álló szellemi holdudvar. A ’68-as franciaországi szellemi irányzatból szárba szökkent, de mára nemzetközivé terebélyesedett filozófiai, nyelvészeti, szociológiai és kultúrantropológiai elméletek ma már látható módon a genderforradalom előkészítői voltak, és ennek megfelelően egyre képtelenebb ötletekkel állnak elő. Ebben természetesen a nyugati és a magyarországi haladó baloldali sajtó is hű szövetségesük. Ennek legújabb, önmagát természetesen függetlennek hirdető üdvöskéjétől, a Mércétől azt tudhattuk meg, hogy a férfiak azért nőnek magasabbra a nőknél, mert ősidők óta megeszik előlük az értékesebb táplálékot.

Az elmélet szerint a férfiak történelmi távlatban eleszik a nők elől a magasabb tápértékű, nagyobb fehérjetartalmú ételeket, és ezért 6-18 centivel magasabbra nőnek. Ezért a táplálékért ősidők óta verseny folyik a nemek között a balliberális-feminista ideológia szerint, és ahogy fogalmaznak:

a férfiak felülkerekedtek ebben a küzdelemben.

Arra persze nem térnek ki, hogy ha van is ilyen küzdelem, akkor a férfiak talán azért kerekedhettek felül, mert testileg alapból erősebbek, esetleg ügyesebbek vagy okosabbak. A liberális elveket hirdető strukturalista iskola néha valahogy megfeledkezik a saját módszeréről, és bizonyos objektív tényeket szeret figyelmen kívül hagyni. Az igazság viszont természetesen nem is liberális filozófiában keresendő. A férfiak a testi alkalmasságuk okán, ősidők óta a megterhelőbb, energiaigényesebb feladatokat végzik el a családban és a társadalomban. Mindezzel hagyományosan nemcsak a saját létfenntartásukat szolgálják, hanem a családjukét is, benne azokkal a várandós és szoptató anyákkal, akiket a Mérce cikke szerint diszkriminálnak az igazságtalan táplálékmegosztással. A feminista ideológia azonban mindent megtesz, hogy a férfiak és nők egymást kiegészítő, a saját képességeiket egymás szolgálatába állító, és azok értékét így felerősítő szerepét lerombolja, és a nőket a férfiakra uszítva, ellentétet, széthúzást, harcot szítson a nemek között.

Az érvelésükben megint az állatvilággal hozakodtak elő, miként a homoszexualitás esetében is. Az állatvilágban állítólag szórványosan előforduló homoszexualitással azt akarták igazolni, hogy ez teljesen természetes dolog. Ám amellett, hogy az állatvilágban esetlegesen előforduló homoszexuális egyedek nem fogadnak örökbe utódot, és nem házasodnak, a fogyasztói társadalom környezetszennyezését látva könnyen elképzelhető, hogy az állatvilágban is megsokasodtak az ezt okozó, kiszámíthatatlan mutációk.

Jelenet a fogyasztói társadalom féktelen élvhajhászását kikarikírozó „A nagy zabálás” c. filmből, amelyben a férfiak sorban belehalnak a zabálásba, és a nő éli túl őket. (kép forrása: arte.tv)

Feminizmus: átfogó érvelés helyett általánosítás és hangulatkeltés

Az értékes táplálékot a nők elől felzabáló férfiak elméletével előhozakodó francia antropológus, a strukturalizmus materialista iskolájába tartozó Priscille Touraille szerint ez a táplálkozási szokás vezetett oda, hogy a férfiak magasabbak a nőknél, de ezt korántsem tartja természetesnek. Az elméletnél arra hivatkoznak, hogy az állatvilágban ez gyakran éppen fordítva van. Ez az érvelés ugyanolyan kifordított, és szórványos jelenséget általánosítani próbáló, mint az állati homoszexualitás. A hímnél nagyobb nőstények ugyanis jellemzően az alacsonyabb rendű állatoknál fordulnak elő, az emlősök elsöprő többségénél viszont a hímek nagyobb termetűek. Ha azonban az ideologikus céljaiknak az felel meg, a feministák inkább a rovarok és halak világából vonnak le az emberre vonatkozó következtetést mondjuk a főemlősök helyett, pedig a gorillák, csimpánzok és orangutánok esetében is jóval nagyobbak a hímek a nőstényeknél. Persze lehet, hogy a strukturalista „tudósok” szerint ez sem természetes, szemben például az állati homoszexualitással.

Ez a feminista érveléstechnika megfigyelhető számos más esetben is, hiszen például a nők elleni erőszak témájában is kilúgozott statisztikákkal, és még szívesebben kiragadott egyéni példákkal próbálják hangolni a közvéleményt. Bárki számára könnyen elképzelhető, átélhető egyéni női tragédiákat mutogatnak, amelyek erősen hatnak az egyénre, viszont éppen nem alkalmasak például egy teljes társadalom életét befolyásoló törvényalkotás alátámasztására. Vagyis érvelés helyett csak hangulatkeltés zajlik. November 25-én lesz a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, így holnap várhatóan hasonló minőségű, a nyíltan férfiellenes Isztambuli Egyezmény ratifikálását követelő „érvelés” fogja ellepni a baloldali sajtót.