Pesti Srácok

Káprázat Ljubljanában: a legjobb négy közé jutott az Eb-n a női kosárválogatott!

Káprázat Ljubljanában: a legjobb négy közé jutott az Eb-n a női kosárválogatott!

Az utolsó pillanatban szerzett kosárral egy ponttal, 62–61-re legyőzte Csehországot a magyar női kosárlabda-válogatott és így bejutott a legjobb négy közé a Ljubljanában zajló Európa-bajnokságon. Válogatottunk ezzel éremért mérkőzhet majd a kontinenstornán, ráadásul megváltotta a jegyét az olimpiai selejtezőre is.

Nagy téttel bíró mérkőzésre készült ma a magyar női kosárlabda-válogatott, ugyanis a Csehország elleni párharc már arról volt hivatott dönteni, hogy melyik együttes jut be az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé. Székely Norbert tanítványai talán éppen az izgalom miatt kezdték eléggé rosszul a mérkőzést, hiszen a negyedik percben már hat ponttal vezettek a csehek úgy, hogy nekünk még nem volt kosarunk. Az első negyed végére némileg feljöttünk, de még mindig négy pontos volt a cseh előny (7–11).

A második játékrész elején Varga Aliz két triplája a legjobbkor jött, előbb átvettük a vezetést, majd el is húztunk, a mérkőzés felénél már mi vezettünk hét ponttal (29–22). A harmadik negyedben ott folytatódott minden, ahol a másodikban abbamaradt, nagyszerűen játszottunk, s bár ebben a negyedben kissé erélytelen volt a védekezésünk, mégis növeltük az előnyt, az utolsó negyed előtt megnyugtatónak tűnt a vezetésünk (48–39).

Jogos volt az eufória a lefújás után, a magyar női kosárlabda-válogatott ugyanis huszonhat év után jutott be ismét a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon!<br />Fotó: MTI/Kovács Tamás
Jogos volt az eufória a lefújás után, a magyar női kosárlabda-válogatott ugyanis huszonhat év után jutott be ismét a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon! Fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image

Amikor a záró játékrész elején Lelik Réka csodálatos triplája elsüllyedt a gyűrűben, aligha sejtettük, hogy kis híján kiéneklik a szánkból a sajtot. Márpedig a csehek nem adták fel, és fokozatosan fel is zárkóztak. Sőt, a számunkra legrosszabbkor, az utolsó percben át is vették a vezetést. Ekkor azonban Székely Norbert időt kért, egy videózás után mi kaptuk meg a labdát, és Dubei Debóra a legutolsó pillanatban bedobta a duplát, ezzel 62–61-re mi nyertük meg ezt a végletekig kiélezett, hatalmas csatát!

Női kosárlabda-válogatottunk huszonhat év után jutott be ismét a legjobb négy közé a kontinenstornán, amellyel nem csupán az éremszerzésre nyílt meg a módja, de kvalifikálta magát az olimpiai selejtezőtornára is. A döntőbe jutásért az esti Németország–Spanyolország meccs győztese ellen lépünk majd parkettre szombaton délután.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.