Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette – olvasható az Origo cikkében.
A portált felidézte, hogy a baloldali pártok együttesen jelölték a rengeteg botrányt okozó, munkavállalóinak nem fizető, antiszemita Bíró Lászlót a szerencsi-tiszaújvárosi választáson. Támogatásától még azután sem léptek vissza, hogy több baloldali értelmiségi szólított fel erre. Bíró Lászlót – miután pártjában, a Jobbikban akkora a káosz, hogy még elnököt sem tudtak rendesen választani – a baloldali pártok közösen jelölték. Az utóbbi időben több baloldali politikus is személyesen kampányolt Bíró mellett, például Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármesterének személyes támogatása még a többi pártvezetőénél is megdöbbentőbb, hiszen ő annak a városnak a vezetője, amelyet Bíró Judapestnek minősített – mutatott rá a hírportál.
Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS