Pesti Srácok

Karácsony egyre lejjebb csúszik a ranglétrán, de nem lép vissza

Karácsony egyre lejjebb csúszik a ranglétrán, de nem lép vissza

Nem lépek vissza – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón Karácsony Gergely, miután kiderült, hogy két közvélemény-kutatás alapján is megelőzte őt Márki-Zay Péter, így a főpolgármester a harmadik helyre szorult vissza a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében. Márki-Zay ezután lényegében szószegéssel vádolta a főpolgármestert, mondván: arról állapodtak meg, hogy csak ma tesznek bejelentést. Az egyre fölényesebben vezető Dobrev Klárát nem foglalkoztatja riválisai civakodása.

Nem a tegnapi nap volt Karácsony Gergely szerencsenapja: először a Medián közölte, hogy legfrissebb felmérésük szerint Dobrev Klára 37, Márki-Zay Péter 33, míg a főpolgármester csupán 24 százalékon áll, így a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében, amelynek a hétvégén kezdődik a második, végső fordulója. Nem sokkal később a Závecz Research is közzétette legfrissebb kutatásának eredményét, amit Márki-Zay Péter megbízásából készítettek. Eszerint is Dobrev bizonyult a legfőbb esélyesnek, de kiderült az is, hogy ha ő és Karácsony között kellene választani, a baloldali szimpatizánsok 53 százaléka támogatná a DK jelöltjét, és csak 39 százaléka a főpolgármestert. Ha viszont Márki-Zay lenne Dobrev kihívója, utóbbi ötven százalékot, míg Hódmezővásárhely polgármestere 43 százalékot érne el, azaz jobban meg tudná szorongatni Gyurcsány Ferenc feleségét. Azt is megvizsgálták, hogy a saját tábor mennyiben szavazna át a másik jelöltre, ha egyikük visszalépne. Márki-Zay visszalépése esetén szavazóinak az 51 százaléka támogatná Karácsonyt a második fordulóban, míg Karácsony visszalépése esetén szavazóinak az 56 százaléka szavazna át Márki-Zayra. A felmérésből egyértelműen látszik, hogy a momentumos és jobbikos szavazók inkább Márki-Zayt preferálják Karácsonnyal szemben. A felmérések miatt a főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, hogy közölje: nem lép vissza. Szerinte ezt Márki-Zay Péternek kell megtennie azért, hogy létrejöjjön kettőjük előválasztási szövetsége. Noha korában maga is a Mediánnak dolgozott, Karácsony most cinikusan beszélt a közvélemény-kutatások megbízhatóságáról és hogy azokból milyen következtetéseket lehet levonni – írja a Magyar Nemzet.

– hangoztatta Karácsony Gergely. A főpolgármester megerősítette: nem lép vissza a második fordulóban, és képviselni fogja a saját, illetve az őt támogató pártok programját, mert meggyőződése, hogy ez a program garantálja csak Magyarország számára a társadalmi megbékélést. Márki-Zay Péter minderre úgy reagált: meglepte Karácsony közlése, hiszen a megállapodásuk arról szólt, hogy este még folytatják a tárgyalásokat, és csak ma tesznek bejelentést. Szerinte a főpolgármester megpróbálja őt kész helyzet elé állítani, miután közvélemény-kutatások formájában „megérkezett a villamos” – utalt ezzel arra, hogy Karácsony korábban úgy fogalmazott: csak akkor lép vissza, ha elüti egy villamos. Márki-Zay hangoztatta: hiteles adatok alapján kijelenthető, hogy Karácsony Gergelynek minimális esélye sincs arra, hogy legyőzze Dobrev Klárát, és leváltsa Orbán Viktort 2022-ben. Szerinte ő viszont akár egy háromindulós versenyben is képes lehet legyőzni – ehhez ötszázezer szavazó kell – Dobrevet és Karácsonyt is.

PestiSracok facebook image

– reagált közösségi oldalán Dobrev Klára riválisai civakodására.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.